Kedd, 2018. június 19., 23.16
Beszélgetés Déva frissen megválasztott magyar alpolgármesterével

A történelmi jelentőség tudatában

A történelmi jelentőség tudatában
A történelmi jelentőség tudatában

Kedden, szórványviszonylatban óriási megvalósításként jegyezte az RMDSZ és a helyi magyar közösség, hogy a városi tanács Pogocsán Ferdinánd Zoltánt választotta alpolgármesterré.

 

– Megtisztelő megbízatás ez. Úgy érzem a 14 éves komoly munkának az eredménye, mert gyakran bebizonyítottuk RMDSZ-tanácsostársaimmal, hogy a szavunkat betartjuk, és mindig azt kerestük, hogy a magyar közösség, illetve Déva lakosságának a javát szolgáljuk. Ha csak egy mód volt rá, elkerültük a vitát, és igyekeztünk józanésszel gondolkodni. A dévai magyarság bízik bennünk, ezt az utóbbi helyhatósági választáson megtapasztaltuk, és ezúton is köszönjük, hiszen az akkori szavazatok nyomán sikerült megerősíteni a magyar képviseletet a városi tanácsban, most pedig a tanácsbeli kollégák, pártok részéről jött a pozitív visszajelzés, hogy 16:4 arányban támogatták a jelölésemet. Számomra megtisztelő mind a magyar választók, mind pedig a tanácsbeli kollégák bizalma, és azon leszek, hogy a hátralévő két évben alpolgármesterként is szolgáljam a közösséget.

– Vannak-e olyan célkitűzések, amelyeket mindenképp szeretne megvalósítani e két esztendő alatt?

– A prioritás számomra a magyar közösség támogatása marad, természetesen a legalitás keretei között. Mindenkit arra biztatok, hogy idejében adja le a támogatási kérelmét, nyújtsa be az önkormányzat által meghirdetett pályázatokat, mert ez a legjárhatóbb út a magyar kisközösségek támogatására. Az összlakosság részéről úgy érzem a legnagyobb igény a csend, rend, tisztaság és közbiztonság iránt mutatkozik. Ezt magam is fontosnak tartom, és alpolgármesterként azon leszek, hogy mindezt minél nagyobb mértékben biztosítsuk. Természetesen tisztában vagyok azzal is, hogy gazdaságilag folytonos fejlődésre van szükség. Az emberek munkahelyeket szeretnének. Mindannyian látjuk, hogy gyermekeink külföldön vagy hazai nagyvárosokban keresik a boldogulást, a város lakossága számbelileg állandóan csökken. Pillanatnyilag nem tudok óriási ötletekkel előrukkolni, ígéreteket tenni. De amióta a tanácsban vagyok, mindig is támogattam azokat a döntéseket, melyek vonzóvá tették a várost a befektetők számára. Ezt a vonalat szeretném erősíteni új tisztségemben is.

Említette a pályázatok leadásának fontosságát. Már az elmúlt esztendőben elég jelentős támogatást sikerült biztosítani ezúton a magyar közösségnek.

– Igen, ez így van. A tavalyi leosztott összegekből, ha jól emlékszem 34 százalékot kapott a dévai magyarság – a történelmi magyar egyházaink, az iskola. Ez ezentúl is prioritásnak számít. Sajnos idén két magyar egyházközség nem nyújtott be pályázatot, de remélem, hogy az őszi meghirdetés alkalmával élnek a lehetőséggel.

– A magyar közösség és az összlakosság szempontjából egyaránt fontos fejlesztési objektum Déva vára. Van-e valami konkrét elképzelés arra, hogy hogyan lehetne élettel megtölteni a nemrégiben felújított műemléket? Hogy áll a belső vár helyreállításának terve?

– Tudtommal a belső vár felújítására már elkészült a terv, és talán be is nyújtották az uniós pályázatot. Tény, hogy a műemlék épületeknél eléggé nehézkesen mozognak a dolgok, mind a tervezés, pályáztatás, mind pedig a kivitelezés terén. De gondolom, hogy a közeljövőben a belső vár is felújításra kerül. A külső és középső várban pedig folyamatosan történnek kisebb befektetések a turistaforgalom növelése érdekében – az utóbb hetekben kijelölték a gyalogos ösvényeket és háromnyelvű táblák kerültek a turistaútvonalra. A város vezetősége és a tanácsi testület is teljes mértékben tisztában van a dévai vár eszmei, turisztikai és gazdasági értékével. A dévai napok alkalmával újra itt volt a szigetvári küldöttség és újra központi témaként került terítékre a vár fejlesztése. A magam részéről maximálisan támogatok minden ilyen irányú kezdeményezést, beruházást, hiszen ez pénzt és hírnevet hoz a városnak, munkahelyet a fiataloknak és nekünk, magyaroknak is némi büszkeséget, hiszen történelmünk jelentős eseményei, személyiségei kötődnek Déva várához.

– A keddi tanácsülésen a húsztagú tanácsosi testületből 16 kolléga szavazott bizalmat alpolgármesteri mandátumának elnyeréséhez. A továbbiakban mennyire számíthat a tanács támogatására?

– Nagyon számítok a tanácsbeli kollégák támogatására. A megválasztásomhoz ugyan az egyszerű többség is elegendő lett volna, de az, hogy 16 tanácsos támogatta a jelölésemet, számomra biztatónak tűnik, és úgy gondolom, ha továbbra is komolyan végezzük a munkánkat, lesz, aki mellénk áll. Mindenképpen kimagasló eredménynek érzem azt, hogy a 2018-as esztendőben a dévai tanács bizalmat szavazott az RMDSZ színeiben jelölt alpolgármesternek, úgy vélem ez történelmi pillantanak tekinthető, és ennek tudatában kívánom végezni az új tisztségemmel járó munkát.

– Sok sikert kívánok ehhez, és köszönöm a beszélgetést.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'