A veszélyeztetett terhes

A helybéli magyar pedagógusok emlékezete
szerint is először nyílik esély arra a kisjenői és a Körös-közi magyar
gyerekeknek, hogy az általános iskola elvégzése után is anyanyelvükön
tanuljanak tovább saját városukban, illetve a szülőfalujukhoz közel (vagy legalábbis
közelebb, mint Aradon).
A 2008–2009-es tanévre ugyanis magyar osztályt terveznek az eddig kizárólag román tannyelvű Kisjenői Iskolacsoportban, a tagozaton szakközépiskolai képzést nyújtanának kereskedelem szakon.
A kilencedikbe felvételizők számítógépes helyosztásának első szakaszában 8 tanuló már bekerült ebbe az osztályba; szabad még 20 hely, de legalább 7 jelentkezőre van még szükség, hogy elindíthassák az osztályt. Az illetékesek elismerték, hogy nem volt megfelelő a hírverés (érzékeltetésül: az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatója, Matekovits Mihály is lapunk internetes oldalán egy hozzászólásban hívta fel a figyelmünket a kisjenői magyar osztályra), de hozzá kell tenni, hogy a szak sem eléggé vonzó a diákok számára. Más kérdés, hogy talán mégsem ezen a portálon kellene toborozni az osztályba a diákokat.
Matekovits Mihály elmondta, hogy az előző évek tapasztalata, és a Körös-vidéki magyar családok igénye alapján kérvényezték a magyar osztály indítását. Simonyifalváról, Nagyzerindről, vagy Ágyáról kevesen választották a magyar nyelvű továbbtanulást Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban, és vagy a család szerényebb anyagi helyzete, vagy a nagy távolság, vagy az alacsonyabb követelmények miatt a kisjenői román iskolák mellett döntöttek. Idén például Zerinden 10-en, Kisjenőben (Erdőhegyen) 9-en, Ágyán 3-an végeztek magyar tagozaton, de a Csikyt egy sem választotta közülük. „Van hét magyar végzős, akik még sehova nem jutottak be, őket kellene megtalálnunk, és meggyőznünk – folytatta Matekovits Mihály. – Ha minimális létszámmal is, de el kell indítanunk az osztályt, különben elvész az a nyolc diák is, aki már beiratkozott. Az igazság az, hogy tényleg nem volt reklámja, talán emiatt is jelentkeztek csak ennyien.”
Bíró Margit a Kisjenőhöz tartozó Erdőhegy általános iskolájának magyartagozat-vezetője (ez egyébként nem az Iskolacsoport, hanem a Mihai Veliciu Középiskola fennhatósága alá tartozik). „Tényleg, ha az újság korábban írta volna, biztos többen tudtak volna róla – mondta. – De hozzátartozik, hogy a kereskedelem nem túl vonzó. A diákok többsége az elektrotechnikát, vagy valamilyen más, hogy úgy mondjam, fiús szakot választott.”
Az iskola vezetősége támogatja a magyar osztályt, annál is inkább, mert nagyon sok magyar gyerek jár oda, és nem mindegyik beszéli jól a román nyelvet, emiatt lemaradnak társaiktól. „Minden évfolyamon szinte egy osztályra való magyar gyerek van a román osztályokban” – fogalmazott Bíró Margit. A vezetőséget ezért is meglepte, hogy nem teltek meg a helyek „első nekifutásra”.
Hogy kik lennének a tanárok? Bíró Margit szerint vannak magyar anyanyelvű pedagógusok a román tagozaton, Matekovits Mihály hozzátette, hogy „ott az erdőhegyi iskola magyar tanári kara”, és eleinte az se lenne baj, ha a szakképzést román nyelven kapnák a diákok, csak az a lényeg, hogy elinduljon az osztály, ha már lehetőség van rá.
A felvételi (a számítógépes helyosztás) második szakaszában július 8-ig kell leadniuk jelentkezéseiket a nyolcadikosoknak. Érdeklődni lehet a Kisjenői Iskolacsoportban, az Állomás utca 33. szám alatt, vagy a 0257/350-592-es telefonszámon.














Ha így haladunk, 50 év múlva már nem lesz szükség sem magyar tannyelvű osztályokra, sem magyar érdekképviseletre..
Belülről látva a helyzetet vitatkoznom kell.
Tény, hogy egykor a reál, mostanában meg a matematika-informatika osztályokban gyűlnek össze a legjobb képességű diákok.
A gyermekek, VIII.-osok létszámának csökkenésével az matek-infóba valók száma is csökken. De! A végzősök tuják, hogy a matematika és a többi reál tantárgy nem könnyen adja meg magát, és azt is hallják idősebb iskolatársaiktól, hogy ott tanítanak a legigényesebb tanárok.
Idén nálunk végzett egy gyermek, többször kértem, menjen a matek-infóba. Nem ment. A megtelt közgáz osztályban fog lazán megélni.
Sajnos a tudás iránti igény hiánya kezd elhatalmasodni a diákokon, ami a szüleik hozzáállásának is a következménye.
A hírverés a Csikys osztályok kapcsán sem volt messze hallatszó. Nem járták végig a végzős osztályokkal rendelkező iskolákat, megelégedtek azzal, hogy vendégül lássák a rájuk kíváncsi diákokat a Csiky nyílt napján.
A hírverés tényleg nem az RMDSZ feladata, de ha az egyik megyei helyettes-főtanfelügyelőt és a minisztériumi kisebbségügyi vezérigazgatót magáénak tudja, akkor legalább is részese a kérdéskörnek.
Ma is vannak pályát- és tanítani szerető minden elismerést megérdemlő hozzáállású tanárok, és régen is voltak lazsálók. Bár lehet, hogy az arányok némileg eltolódtak.
"Ha egy tanintézmény minőséget akar biztosítani az feltételezi, hogy szigorúan kell vegye" minden tanulóját és osztályát!
Az, hogy egy iskola vagy egy osztály minőségéről lehessen beszélni egy tanév nem elég!
A tanulók egyik vagy másik iskolába való jelentkezését az esetek túlnyomó részében a szülő, részben az kibocsátó iskola és legkevésbé a gyermek dönti el.
Hogy az idén őszre betervezett 7 Arad megyei magyar tannyelvű osztály nem valósulhat meg minden illetékes előre tudta. Nem tudni miért, de 131 végzősre 196 IX-es helyet hoztak létre. Vajon miért?
A félreértelmezett demokrácia a minőség rovására megy. Lehet lelkes a tanár, ha nincs, aki támogassa. Az elfogult szülők nem szeretik azt a pedagógust, aki netalán megsérti gyermeküket, azzal, hogy helyes útra próbálja irányítani, azt meg végképp nem, aki érdem szerint osztályoz. Sőt még a pedagógusok sem szeretik azt a munkatársat, aki túlságosan lelkes, mert kilóg a sorból és kitűnik az, aki dolgozik és természetesen az, aki nem.
Ha egy tanintézmény minőséget akar biztosítani az feltételezi, hogy szigorúan kell vegye legalább azokat az osztályokat amelyekkel van mit kezdenie.
Ha idén beindul a kisjenei magyar osztály, a tanulók, jövőre minden bizonnyal magabiztosabban mernek majd jelentkezni, főleg, ha MINŐSÉGI-nek bizonyul.
Valamikor amikor még licaum volt Pécskán, eléggé sok jól képzett diák volt. Mert volt pár lelkes tanár, Funkenhauser Pál egyike aki éngemet is tanitott matematikára, nem volt felsőfokú végzetsége, de egy dolgot tudott, - tanítani. Nálla nem volt valós roszz tanuló. Hol vannak mostan a pályát szerető tanárok? És utánna kérdezzük, miért is.... gyengék a mai diákok? Hol a tanítási hozzáállás?
..az egész hozzáállás anyanyelvű oktatásunkhoz a kérdésben érintettek részéről.Elit osztály már rég nincs a Csikyben,legfeljebb nehány jó képeségű diák.Ami jellemző az sajnos egy nagy fokú elégedettség a kialakult langyossággal.Diák,tanár és szülő részéről egyaránt.A cikket illetően jobban körbe kellett volna járni a témát,január óta köztudott,hogy beindul az illető osztály és a hírverés nem az újság vagy az RMDSZ feladata,hanem az érdekelteké akik kérték az osztályt.
Szomorúan láttam, hogy a valaha elitnek tartott info-osztály sem telt meg, ez néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Igaz, kevesebb a gyerek, de sajnos a színvonal sem olyan már a Csikyben, ami vonzaná azt, akinek magasak az igényei és merészek a további tervei.
Szerintem az elit iskolák húzós osztályaiban nem maradt hely a kisebb tanulólétszám ellenére sem...
... és most ez, azt kell ...
Olvasva az előző cikket ( http://www.nyugatijelen.com/jelenido/boven_van_hely_a_csikyben.php ), és most azt kell mondanom, hogy az Arad megyei magyar tannyelvű középfokú továbbtanulás tévelyeg a vele foglakozók között: általános iskolák - szülők - hivatalnokok - RMDSZ-oktatási ... .
Miután legördültek a függönyök kiderült, hogy volt még egy előadás, de mindkettőn alig ültek a nézőtéren.
Kisjenőn 20 gyerek hiányzik a 28-asra tervezett osztályból, és a Csiky 6 (hat) 28-as létszámúra tervezett osztályába a 168 helyre első körben beiratkozott 79 tanuló, és lenne még hely 89-nek.
De a 7 tervezett osztály indításához minimálisan szükséges 105 tanulóból is hiányzik még 18!
Visszacseng Matekovits Mihály 6-8 évvel ezelőtti mondata: nem kell oktatási stratégia. Arad megyében máig nincs. Most már látszik a következmény.
Hogy is van ez, kedves Nagy Gizella és Király András?