Csütörtök, 2018. április 26., 01.18

Adventi gyertyagyújtás Pécskán

 
2017. december 04., 17.01
Hétfõ

Vasárnap délelőtt a keresztények világszerte meggyújtották az első gyertyát a karácsonyt megelőző várakozás és lelki felkészülés négyhetes időszakát jelképező adventi koszorún.

Pécskán először állítottak köztéri adventi koszorút a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére és szervezésében, a római katolikus plébánia támogatásával.

Sűrű hóesésben, a fehérbe borult Szentháromság parkban felállított koszorún ft. Czeglédi Ferenc plébános gyújtotta meg az első gyertyát, a templomi kórus kíséretében, az „Ó, jöjj el Emmánuel” eléneklése után.

Az ünnepi pillanatra a délelőtti szentmise előtt került sor a hívek egy csoportjának részvételével, akiket Tajcs Anna, a szervező egyesület alapítótagja köszöntött egy karácsonyi verssel.

A pécskai köztéri adventi koszorú gyertyáit vasárnap délelőttönként 10:15 órakor mindig más gyújtja meg, a másodikat Marjai János, Battonya testvérváros polgármestere, az ottani templomi kórus közreműködésével.

A harmadik, rózsaszínű gyertyát, amely Szűz Máriát és az örömöt jelképezi, a Pécskai Rózsafüzér Társulat képviselői gyújtják majd meg.

A karácsony előtti nap, advent negyedik vasárnapján, Antal Péter pécskai polgármester fogja meggyújtani az adventi koszorú utolsó gyertyáját.

Sinka Pál


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas