Vasárnap, 2018. december 16., 06.08

Adventvárás Pécskán

Felnőttek és gyermekek jó hangulatban együtt készítették az adventi koszorúkat Tóth Brigitta fotója
Felnőttek és gyermekek jó hangulatban együtt készítették az adventi koszorúkat Tóth Brigitta fotója

Ötéves lett a Pécskai RMDSZ Nőszervezete. Ez alkalomból adventi koszorúkészítéssel egybekötött ünnepélyes gyűlést tartottunk nov. 29-én 17 órától a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola étkezdéjében. Kezdetektől elfogadott volt, hogy a nőszervezeti összejövetelekre a gyerekek is eljöhetnek az anyukákkal és nagymamákkal. Így történt ez most is, a harminc résztvevőből majdnem fele gyermek volt, s minden korosztály képviseltette magát. Tóth Brigitta elnök asszony felvezette az adventi koszorú történetét, majd Engi Márta irányításával az öt év tevékenységéből születésnapi alapzenére megnéztünk egy vetítést, ami jól tükrözte sokoldalú tevékenységeinket, mint: Mikulásvárás, verstalálkozók, nőnapi ünnepség, gyermekfoglalkoztatók, húsvéti készülődés, régi játék kiállítás, nyári játszóház (a teljesség igénye nélkül). Az ünneplést „születésnapi” tortával folytattuk, majd nekiláttunk ügyeskedni. Jó hangulatban különleges egyedi adventi koszorúk születtek. Köszönjük az aradi Nőszervezetnek az alapanyagot, a Pécskai RMDSZ-nek a támogatást és az iskolának a helyszín biztosítását. Reméljük, az elmúlt öt év munkája folytatódik, amíg csak igény és lehetőség van rá. Áldott adventi várakozást kívánunk mindenkinek!

 

Köles Katalin


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'