Szerda, 2017. október 18., 19.31

Államkasszát gyarapító kalózáruk

Államkasszát gyarapító kalózáruk
Államkasszát gyarapító kalózáruk

Nem kevesebb mint 4160 lejjel gyarapodott tavaly az államkassza a Hunyad megyében illegálisan forgalamzott áruk elkobzása nyomán. A közösségi illetve a bűnügyi rendőrség razziái során ezrével  kerültek elő a bélyeg nélküli cigaretták, a fekete áruként forgalmazott kávé, hamisított elektronikai cikkek, stb. Ammenyiben ezen áruk forgalmazása nem képezi bűnügy részét, az árusokat 1000 és 1500 lej közötti pénzbírsággal sújtjuk és a termékeket a megyei pénzügyigazgatóságnak adjuk át – állítja Cristian Emil Cioflica , a közösségi rendőrség vezetője.

Bár a feketézők körében a legelterjedtebb a cigaretta és kávé-kereskedelem, a vásárlók szempontjából az elektronikai cikkek jelentik a legnagyobb veszélyt. Cioflica szerint tavaly is tucatjával kobozták el a fekete-piacon árult fényképezőgépeket, cd-lejátszókat, stb, melyek gyakorlatilag műanyag játékszerek és az állítólagos kedvező áruknak egy tizedét sem érik meg.  Az egy év folymaán elkobzott feketáruból azonban így is szép kis összeg gyűlt be. A közösségi rendőrség pontos leltárba vétel után adja át ezeket az árukat a pénzügyőrségnek, akik felértékelik és egy erre szerződtetett boltban forgalmazzák – mondja Mihaela Boldor, a megyei pénzügyi igazgatóság szóvivője. Állítása szerint az intézmény évről évre versenytárgyalást ír ki ezen áruk forgalmazására. A cég, amely elnyeri a fekete áruk forgalmazásának jogát, az eladott cikekk után 20%-os jutalékot vonhat le, a pénz többi része az államkasszába jut – mondja a pénzügyi intézmény szóvivője.

Egy múlt heti piaci razzia alkalmával a teljes tavalyi bevétel háromszorosát sikerült összeszednie a közösségi rendőrségnek: 13 620 lejnyi kalózárut kobozva el az árusoktól és még egyszer annyi büntetést akasztva a nyakukba.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu