Hétfõ, 2018. szeptember 24., 14.29
A Bartók Béla Alapítvány 25. esztendeje

„Álmodjunk közösen arról, hogy milyen legyen a magyar közösség iskolája!”

Ösztöndíjak az iskola legeredményesebb diákjainak és felkészítő tanáraiknak
Ösztöndíjak az iskola legeredményesebb diákjainak és felkészítő tanáraiknak

A Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum támogatására 1991–1992-ben hozta létre az iskola 21 tanára és volt diákja a hasonló nevű alapítványt. A Bartók Béla Alapítvány hivatalos bejegyzésének 25. évfordulóját 2017 december 15-én ünnepelték meg az iskola csordultig megtelt dísztermében, az egykori alapítók, a támogatók, testvériskolák és a partner szervezetek vezetői, valamint az iskola tanárai és tehetséges diákjai részvételével.

Az Alapítvány negyed évszázadának eseményeiről és eredményeiről Halász Ferenc elnök tartott vetített képekkel illusztrált előadást. Az Alapítványt eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy a Bartók Béla Elméleti Líceum – Temes megye egyetlen önálló magyar középiskolája – számára az anyagi-pénzügyi támogatást biztosítsa. Az évek során, az Alapítvány pénzügyi megerősödése lehetővé tette, hogy támogatását kiterjessze a város és a megye minden magyar tannyelvű iskolájára és óvodájára. 2001-től az Alapítvány a Temes megyei magyar szórványoktatási program koordinátora. Figyelemre méltó, hogy az Alapítvány egyre munkaigényesebb működtetését egészen a közelmúltig kizárólag önkéntesek végezték!

Az ünnepi rendezvényen jelen volt két olyan támogató – Almássy Zoltán és Szegedi Lajos – akik a kezdetektől rendszeres adományaikkal segítették a temesvári magyar iskolát. A jelen levő szponzorok nevében Almássy Zoltán, az iskola volt diákja és hűséges támogatója mondott köszöntőt, egy bankhoz hasonlítva az alapítványt, amely meghálálta a befektetőinek a bizalmat, és hozzájárult egy „széleslátókörű jövendő nemzedék” kineveléséhez. Az iskolát támogató véndiákok között van Nagy István is, aki büszkén mondta, hogy immár a kisfia is az iskola diákja és arra hívta fel a diákság figyelmét, hogy „most használják az idejüket tanulásra, amikor mindenki segíteni akar nekik”!

Dr. Erdei Ildikó  köszöntője során így fogalmazott: „Számomra az alapítvány az a biztos pont volt, amelyik megerősítette azt, hogy érdemes álmodozni, nemes dolgokat kitalálni. Az alapítvány egy remek háttér, ezért arra kérem a jelenlevőket, hogy álmodjunk közösen arról, hogy milyen legyen a Temes megyei magyar közösségnek az iskolája”.

A Bartók Béla Alapítvány alapítóit és önkéntes működtetőit emléklapokkal tisztelték meg a szervezők. A magyarországi Pallas Athené Alapítvány jóvoltából dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató és Halász Ferenc alapítványi elnök ösztöndíjakat adtak át a 2016–2017-es tanév legeredményesebb diákjainak és felkészítő tanáraiknak. Az évfordulós rendezvényt a Bartók Béla Elméleti Líceum  hagyományőrzőinek fellépése színesítette.

Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke a Nyugati Jelennek elmondta: fontos eredménynek tartja, hogy az alapítvány 25 esztendőn keresztül fennmaradt, és végezhette áldásos a tevékenységét. „Olyan 25 évről van szó, amelyben a pénzügyi források, a támogatók, a partnerek száma állandóan növekedett és ennek megfelelően a programok is egyre szerteágazóbbak lettek. Az Alapítvány életében fordulatot hozott, amikor magyarországi támogatással, az Apáczai Alapítványon keresztül megindult az a szórványprogram, amely térségekben és megyékben gondolkodott. Magyarországon a Bartók Béla Alapítványt szemelték ki a Temes megyei szórványoktatási program koordinálására, ezt a széleskörű tevékenységet folytatjuk ma is. Az alapítvány éves bevételei 150 ezer lej körül mozognak, ennek a döntő többsége magyarországi pályázatokból származik. Az alapítvány munkájának a legnagyobb elismerése az, hogy most már Magyarországon sok esetben meghívásos pályázatokon veszünk részt. Ha valakit meghívnak pályázni, azt jelenti, hogy elismerik a munkáját, hogy letett valamit az asztalra és ez egyben számunkra is egy rendkívüli elismerés.”

Ami az Alapítvány jövőjét illeti, Halász Ferenc elmondta: módosítani kellene az alapszabályzaton, mert a mostani nem teszi lehetővé európai pénzek lehívását, ez a következő esztendő fontos témája lesz.

Dr. Toró László fizikus, az iskola volt diákja, immár 25 esztendeje a Bartók Béla Alapítvány támogatója és alelnöke egy személyben. Az alelnök úr azt tartja a 25 esztendő legfontosabb hozadékának, hogy a háttérből segítve a magyar középiskolát, az beverekedte magát Temesvár legjobb iskolái közé. „Véleményem szerint a Bartók Béla Líceum jelenleg a legjobb 5-6 temesvári középiskola között van, és ez nem kis mértékben az Alapítvány által nyújtott támogatásnak köszönhető” – hangsúlyozta dr. Toró László.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Nagy István / Szombat, 2017. december 16., 17.29 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Közösségi autonómia nélkül az álmok dőre ábrándok maradnak, mi meg elfogyunk.
Hozzászólt: mekk / Péntek, 2017. december 15., 18.39 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Lehet almodozni kerem szepen, DE attol meg a gyerekek romanul beszelgetnek egymassal a szunetekben es tukorforditasokkal jaratjak le a mgyar nyelvet !

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'