Szerda, 2018. október 17., 23.35

Álom-mulatságok álomüdüléssel

Álom-mulatságok álomüdüléssel
Álom-mulatságok álomüdüléssel

Péntektől vasárnapig látogatható az aradi Expóban az Álomüdüléskiállítás/vásár, amelyet az Arad Megyei Kereskedelmi Ipari és Mezőgazdasági Kamara a Prestige Tours utazási irodával együtt szervez. Több kínálatból választhatnak az aradiak két törökországi (Bodrum és Antalya) és jordániai kirándulásokból, 40%-os árkedvezményt is lehet kapni korai helyfoglalás esetében.

„Úgy döntöttük, hogy idén az Álom-mulatságok nevű vásár keretén belül egy újdonságot kínálunk az aradiaknak. Szeretnénk, és bízom benne, hogy sikerrel jár majd az Álomüdüléskiállítása is, és jövőre egy még nagyobb vásárt szervezhetünk meg, amely még több ember érdekét kelti fel” – nyilatkozta Gheorghe Seculici, a kamara elnöke. Jordánia új úticél Aradról, az emberek kevésbé ismerik ezt az országot, a szervezők remélik, hogy vonzónak tartják majd az utazási iroda ajánlatait.

A szervezők idén is ingyenes buszjáratokat indítanak az Expóhoz, mely a vásár három napján a Hegyalja téri (Podgoria) buszmegállóból indul az alábbi menetrend szerint: február 3., szombat – 10.30-tól 17.30-ig óránként, február 4., vasárnap – 10.30-tól 13.30-ig. A látogatás programja: február 3., szombat 10–20 óra, február 4., vasárnap 10–16 óra.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'