Amerikai önkéntesek az aranyi régésztelepen

Írta:
2013. július 5. 18:49 (péntek) /

Július 4-én délután a Kenyérhegy szomszédságában fánkkal, pattogatott kukoricával megrakott asztal mellett ünnepelték Amerika Napját. 

A helyszínét tekintve meglepő ünnepség szervezője a dévai Dák- és Római Civilizáció Múzeuma volt, pontosabban ennek vezetői, akik ily módon kívánták meglepni az aranyi lelőhelyen kutató tíz önkéntes amerikai fiatalt. – A fiatalok kereken egy hónappal ezelőtt érkeztek Dévára, egy több évre terjedő román–amerikai együttműködés keretében.  Kolléganőnk, Angelica Bălos ugyanis jó ideje tartja a kapcsolatot a kanadai „ArchaeoTek” Régészeti és Antropológiai Kutatási Központ vezetőjével, a Nagyszebenből elszármazott Andrei Gonciarral. S mivel utóbbi a buffalói egyetemen is tanít, felajánlotta, hogy néhány diákkal eljönne kutatni Romániába. A fiatalok egy hónapig dolgoztak a nagy kiterjedésű és számos történelmi kor nyomait rejtő aranyi telepen. Önkéntes vállalkozásuk végéhez közeledve, szerettük volna meglepni őket egy kis mulatsággal, s erre jó alkalomként kínálkozott az Egyesült Államok függetlenségi évfordulója – fogalmazott Liliana Ţolaş múzeumigazgató.

Az amerikai fiatalok örömmel fogadták a meglepetést. Bevallásuk szerint amúgy is elbűvölte őket az erdélyi konyha és házigazdáik vendégszeretete. Többségüket ugyanis környékbeli gazdák szállásolták el, így a régmúlt idők nyomainak kutatása mellett a mai vidéki életbe is belekóstolhattak. Az esősebb napokat Erdély megismerésére fordították: bejárták Gyulafehérvárt, Vajdahunyadot, Brassót, melyek szépsége meglepte őket. Az óceánon túli önkéntesek egyetlen hiányérzete Drakulához kapcsolódott, ugyanis többségük azt remélte, hogy ha ásatásaikkor nem is, de erdélyi utazásukon a hírhedt havasalföldi fejedelem nyomaira, leszármazottaira bukkannak. Erre azonban nem került sor. A fiatalok viszont így is elégedetten zárták erdélyi tanulámyútjukat, hiszen kutatásuk során sikerült kiásniuk egy római fal maradványát, egy réz és egy ezüst ékszert, illetve néhány cseréptöredéket. A feltételezések szerint valamennyi lelet ókori eredetű. 

A Kenyérhegy lábainál fekvő, nagy kiterjedésű lelőhelyre amúgy első ízben Téglás Gábor hívta fel a kutatók figyelmét a 19. század végén. Azóta több ízben végeztek már itt ásatásokat, számos történelmi emléket tárva fel a bronzkortól, a késő középkorig. A Romániát vámpír-országként ismerő amerikai fiatalok meglepődve szembesültek a több évezredes kultúrák nyomaival. – Reméljük, hogy az itt töltött egy hónap alatt az amerikai fiataloknak sikerült reális képet alkotniuk Romániáról és szívesen várjuk vissza őket jövőre is – búcsúztatta a július 6-án hazautazó önkénteseket a dévai múzeum igazgatója. 

Hozzászólások