Csütörtök, 2018. december 13., 19.35
Kíváncsi csevegés Pataky Lehel Zsolt újságíróval

„Amit teszek, azt Aradért teszem” (I.)

„Amit teszek, azt Aradért teszem” (I.)
„Amit teszek, azt Aradért teszem” (I.)

„Elkaptam a régebbi és az újkori újságírás közötti átmenetet”

 

– Hogyan lettél újságíró?

Érdekelt. Már középiskolás koromban foglalkoztatott a gondolat.

– Hol végezted a középiskolát?

Máramarosszigeten a helyi román középiskola magyar tagozatán érettségiztem.

– Ott is születtél?

Igen… Az érettségi után jelentkeztem Nagyváradon az akkor induló Ady Endre Sajtókollégium első évfolyamára. Ez egy egyéves intenzív kurzus volt. Azelőtt az iskolában faliújságot szerkesztettünk, aztán elindítottuk a magyar tagozat diáklapját. Nagy sikere volt. Diákszínjátszással is foglalkoztunk többen az osztályból.

– Sok magyar élt akkoriban Máramarosszigeten?

A 40-50 ezer lakosból 6-8 ezer volt magyar.

– Mi történt veled a sajtókollégium elvégzése után?

Ott ragadtam az Erdélyi Naplónál, amely hetilapként jelent meg, és akkoriban az egyik leghitelesebb és legjobb újság volt Erdélyben. Jómagam elsősorban riportokat készítettem, és rám bízták a sportrovatot is. Azután áthívtak a BihariNaplóhoz. Közel öt évig voltam ott sportújságíró.

– Jól érezted ott magad?

Mondhatom, hogy a romániai magyar sajtó 1989 utáni hőskora volt ez. ’98-ban ért el hozzánkaz internet, egyetlen gép volt a szerkesztőségben rácsatlakozva. Akkoriban az emberek még a nyomtatott sajtót olvasták. Örülök, hogy elkaptam a régebbi és az újkori újságírás közötti átmenetet. Még láttam nyomdát belülről, ahol ólomba szedték a lapot, és kefelenyomatot készítettek. A cikkeimet még írógépen kalapáltam, és voltak a szerkesztőségben beíró lányok, akik később kaptak számítógépet. A Bihari Napló az egyik legjobban szervezett megyei napilap volt. És akkormég független.

– Mi történt a folytatásban?

Ismét hívtak az Erdélyi Naplóhoz, ezúttal felelős szerkesztőnek. Elvállaltam, mert úgy éreztem, váltani kell, nem szabad betokosodni. Sajnos azonban az akkori fenntartó sem tudta megoldani a lap anyagi problémáit, és megint váltani kellett. Székelyudvarhelyre kerültem az Udvarhelyi Híradó című újsághoz. Közel másfél évig ott dolgoztam. 2002-ben a Nyugati Jelenhez kerültem, eleinte a temesvári szerkesztőségben dolgoztam.

– Mióta élsz Aradon?

Idén lesz tíz éve, hogy idekerültem. Megismerkedtem jelenlegi feleségemmel. Ő is a Nyugati Jelennél dolgozott, hirdetésszervező volt. Az újságnál dolgoztam, és párhuzamosan a Kossuth Rádió aradi tudósítója voltam, és a Temesvári Rádió magyar adásának is küldtem anyagokat. Most már az MTVA-nak vagyok munkatársa, ugyanis 2012-ben összevonták a magyarországi közmédiát egy cégbe.

–  Mi köt legjobban Aradhoz?

A család. Van egy öt és fél éves fiam, Csongor. Ő büszkén vallja, hogy aradi.

– Megszoktad Aradot?

Hamar megszoktam. Az újságnál dolgoztam, nagyon sok közéleti szereplőt megismertem, néhány hónap után úgy közlekedtem a városban, mintha tősgyökeres aradi lennék.

– Sikerült megszeretni ezt a várost?

Tisztelem és nagyra tartom a múltját.

– Hogy viszonyulsz hozzá Nagyvárad után?

Nagyvárad sokkal magyarabb város, most is a szívem csücske. Temesvárt is megszerettem, mert egyfajta kozmopolita város. Arad magyarabb, mint Temesvár, és lokálpatriótább. Amit én teszek, azt Aradért teszem, az aradi magyar szervezetekért, intézményekért, emberekért. Minden rendezvényre, minden településre elmegyek, ha elhívnak vagy értesítenek, és azon vagyok, hogy a Határok nélkül című műsor révén a Kárpát-medence minden szegletébe eljusson rendezvényeik, gondjaik vagy megvalósításaik híre.

 

„Helyzetteremtő ember is próbálok lenni”

 

– Kulturális rendezvényeket, találkozókat is szoktál szervezni. Többek között meghívtad Aradra Buzánszky Jenőt, a Duna-tévéseket, Lukács Csaba újságírót. Milyen minőségben?

Részint újságírói minőségben az Aradi Hírek nevű hírportál égisze alatt. Akartam, hogy történjen valami Aradon. Nem csak eseménykövető újságírónak tartom magam, hanem helyzetteremtő ember is próbálok lenni. Néhai Buzánszky Jenő utolsó élő tagja volt akkor a legendás Aranycsapatnak – rendkívül sikeres közönségtalálkozó helyszíne volt a Csiky Gergely Főgimnázium díszterme. Következő évben az Aradi Magyar Napok keretében a magyar közmédia határon túli műsorainak a szerkesztőivel találkozhatott a közönség. Aztán következettLukács Csaba, a parajdi születésű neves újságíró, aki többször megfordult Észak-Koreában és más rázós helyeken a baptista szeretetszolgálat önkéntes munkatársaként; izgalmas élménybeszámolót tartott. Sajnálom, hogy kevés fiatal jött el, sokat tanulhattak volna tőle is.

– Mutasd be, kérlek a Pro Move Arad Egyesületet!

2016-ban hoztuk létre. Civilszervezet. Az Egyesület fő célja az aradi magyar épített, szellemi, kulturális örökséget, idegenforgalmi nevezetességeket úgy tartani a köztudatban, hogy ezek hangsúlyosan magyar jellegű dolgok, és a média útján óvni, népszerűsíteni ezeket.

– Kitüntetéseket, díjakat is kaptál. Olvastam róla.

Amire a legbüszkébb vagyok az, hogy 2016 márciusában Magyar Örökség Díjjal tüntették ki a Kossuth rádió Határok nélkül című műsorát, és az akkori szerkesztők, tudósítók, munkatársak megkaptuk ezt a kitűzőt, illetve a Magyar Örökség-díj úgynevezett Aranykönyvébebelefoglalták mindannyiunk nevét. A Magyar Tudományos Akadémián volt egy nagyon felemelő díjátadó ünnepség. Ez nem kizárólag a személyes érdemeim elismerése, de úgy érzem, hogy én is hozzájárultam ehhez a sikerhez.

– Kaptál egyéni kitüntetést is.

Részt vettem a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) pályázatán; „A közösen megélt médiamúlt” volt a címe. A 2016 előtti 25 év egy erdélyi magyar sajtóorgánumának, illetve egy-egy szerkesztőségének vagy lapnak a történetét kellett feldolgozni. Én az aradi Szövétnektörténetéről készítettem egy rádióinterjú sorozatot. Ezzel pályáztam. És első helyezést értem el.

 

„Szeretem azt, amit csinálok”

 

– Sokat jársz terepre?

Főleg vidékre szeretek járni. Érdekelnek a vidéki kisközösségek.

–  Mit szól ehhez a családod? Marad elég időd rá is?

Igyekszem időt szakítani rá. Annyi idő, amennyit én szeretnék, nem jut a családra. De elviselnek. Épp ezért szerencsésnek vallom magam. Támogatnak is a munkámban. Néha a feleségem a „tiszta fej”. Mindig próbálom felhasználni a kritikáit. Azt mondják, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy önfeláldozó, segítőkész asszony. Nekem ilyen feleségem van. Bár nem tudom, mennyire vagyok sikeres; szeretem azt, amit csinálok.

– Fiad büszke rád?

Újságíró akar lenni.

 

„Legjobban eső visszajelzés a vállveregetés”

 

– Melyek azok a témák, amelyekkel legszívesebben foglalkozol?

Mindenevő vagyok. Mint tudósító, rákényszerülök erre, de szeretem is azt, hogy a kultúrától kezdve a politikáig, a sporttal, a képzőművészettel, nemzetpolitikával vagy akár gazdasági témával foglalkozom. Például a Kossuth Rádió „Hajnal-táj” című vidékmagazin műsorába sok mezőgazdasági témájú anyagot rendelnek. Oda is szívesen dolgozom. Azt tanultam az idősebb szakmabeliektől, hogy munkája során az újságíró mindegy, hogy milyen témához nyúl, először is próbálja átérezni és élvezni azt, és próbálja meg úgy tálalni, hogy mindenki számára élvezetes legyen, akár írott cikkről, akár egy rádióriportról van szó. A legunalmasabb témát is mindig megpróbáltam úgy megírni, hogy emészthető legyen minden olvasó számára.

– Kik azok a szakmabeliek, akiktől jókat tanultál?

Sok mindenkitől tanultam. Például Stanik Istvántól, aki 1989 után alakítója volt a romániai magyar sajtónak. Ő indította el az Erdélyi Naplót. Lehetett tőle tanulni elszántságot, szervezőkészséget. Neki is köszönhetem, hogy a médiában dolgozom… Nagyváradon Dénes László kétszer is főszerkesztőm volt, a Temesvári Rádiónál Bartha Csaba és Lehőcz László segített sokat, a Kossuth Rádiónál Moszkovits János volt úgymond a mentorom, de sok más kollégának is sokat köszönhetek.

– Kapsz visszajelzéseket munkád nyomán?

A legjobban eső visszajelzés az olvasói vagy hallgatói vállveregetés. Az a fizetésemelésnél is jobban esik.

– Az írott sajtóról lemondtál?

Bár több mint tíz éve rádiózom főállásban, még mindig újságírónak tartom magam, aki a nyomtatott sajtóban szocializálódott. A szerkesztőség hangulata, az újságszag hiányzik. Ez a hiány hozta létre az Aradi Híreket. Hangsúlyozom, arra törekszem, hogy az Aradi Hírek a kezdetektől a sajtó műfaji és etikai szabályai szerint működjék. Nem blog-szerűen, és nem a vagdalkozásoknak vagy bizonyos érdekcsoportoknak legyen a fóruma. Valódi online újságként jelenjen meg. Egyébként gondolkozom azon is, hogy nyomtatott változata is legyen.

– Lenne rá igény?

Lehet, hogy igen. Mondjuk, hetilapként.

– Merész gondolat.

Senkivel sem akarok versengeni, ez egyszerűen valami más lenne. Nyilván rizikós a dolog. És befektető kellene hozzá. Legnehezebb a terjesztés lenne.

 

„Minden magyar ügyet igyekszem felkarolni”

 

– Úgy vélem, az újságírónak politikailag semlegesnek kellene lennie. Milyen politikai beállítottságúnak tartod magadat?

Szerintem nekünk, erdélyi magyar embereknek nem szabad elvonatkoztatnunk attól, hogy egy kisebbségi létben, sorsban vagyunk. Megpróbálom kialakítani ezt a párhuzamos világot, úgy tenni, mintha meglenne a mi kis magyar világunk itt, és tudomást sem venni azokról a többségiekről, akik bennünket nem fogadnak el, vagy lenéznek, vagy nem szeretnének itt látni. Ettől nem zárkózhatunk el! Semlegesnek kéne maradni, de minden magyar ügyet igyekszem felkarolni.  

– Milyen a viszonyod szakmabeli kollégáiddal?

Jónak mondható. Találkozunk rendezvényeken, néha együttműködünk, együtt dolgozunk, igyekszünk nem keresztezni egymás útját, gyakran segítünk is egymásnak.  De nem vagyok napi kapcsolatban más újságírókkal.

– Van sok barátod?

Sok jó ismerősöm van. Igazi, jó barátom itt, Aradon kevés.

– Dohányzol?

Tíz éve leszoktam.

– Szereted a vörösbort?

Mostanában inkább a fehéret. De legjobban a sört!

– Tudsz síelni?

Ötéves koromtól megtanultam otthon, a környékbeli dombokon. Érettségi után kimaradt tíz-tizenöt év, mostanában újrakezdtem.

–  Más sportot űzöl-e?

Tavaly kerékpárral részt vettünk a sógorommal az Arad-Békéscsaba-Arad Szupermaratonon. Nagy élmény volt. Tervezzük, hogy idén is jelenkezünk.

– Milyen hosszú a táv?

Összesen 200 kilométer.

– A hírek mellett olvasol könyveket?

Újabban rábeszéltem magam, hogy olvassam el az Aradon megjelent és tiszteletpéldányként megkapott könyveket.

– Mit szólsz ahhoz, hogy az utóbbi időben nagyon sok magyar könyvet adnak ki városunkban? Mindenki könyvet ír.

Nem biztos, hogy feltétlenül ez a helyi magyarság épülésének a legjobb módja. De hát, ha van erre pénz vagy jut erre támogatás, akkor csinálni kell!


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'