https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Csütörtök, 2019. szeptember 19., 15.30
Partjavítás Nagyszerinden

Amúgy kész, de folytatni kell

Amúgy kész, de folytatni kell
Amúgy kész, de folytatni kell

Február 15-én járt le a határidő, amikorra a kivitelező vállalatnak be kellett volna fejeznie a Fekete-Körös Nagyzerind melletti partszakaszán történt omlás kijavítását.

A munkálatok stádiumának számbavétele érdekében tegnap Nagyzerinden találkozott Iosif Matula megyei tanácselnök, Horváth Levente alprefektus, Laţiu Viorel, a Körös Vízügyi Igazgatóság helybeli igazgatója, a Regionális Vízügyi Igazgatóság nagyváradi képviselője, a Repcom Bihar megyei kivitelező vállalat vezetője, illetve Simándi Sándor helybeli polgármester.

Amint Horváth Levente a Nyugati Jelennek a helyszínen elmondta, az összegyűlt megyei vezetők a szakemberekkel megtartott alapos elemzés során megállapították: az eredetileg sérültnek nyilvánított 60 méteres partszakasz konszolidációját az eredeti határidőig befejezték. A munkálatok során, illetve alaposabb vizsgálatok eredményeképpen azonban kiderült: a partszakasz konszolidációs munkálatainak hosszát 150 méterre meg kell hosszabbítani. A tények ismeretében úgy döntöttek, hogy a kivitelezés határidejét is meghosszabbítják március 14-ig, amikor a munkálatok minőségének a kielemzési, átvételi folyamatába szakemberekből álló bizottságot is bevonnak. A halasztást azzal a meghagyással tették, hogy addig a kivitelezőnek rendbe kell tennie a szállítások során a nehézjárművekkel tönkretett utakat is. A sérült partszakasz konszolidációjára eredetileg 1,3 millió lejt irányoztak elő, de folyamatban van a Fekete-Körös Nagyzerind község térségében lévő gátja teljes rehabilitációjának a tanulmányterve is. Amely remélhetően két hónapon belül elkészül, a kivitelezés viszont a Környezetvédelmi Minisztérium anyagi támogatásával valószínűleg évekig el fog tartani – mondta el a Nyugati Jelennek Horváth Levente alprefektus.

A folyóparton folytatott közel egyórás tanácskozás alatt a munka megszakítás nélkül zajlott, a meder bal oldalának a mélyén, a víztől kétméternyire egy markoló két méter széles, nagyjából ugyanolyan mély árkot vájt, amelyikbe billenős, nehéz-gépjárművek szállították előbb az asztalnyi termésköveket, amelyeknek a közeit apróbbakkal tömték be.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'