Kedd, 2018. október 16., 21.58

Anyák napja több nyelven

Május 10-én Resicabányán három nyelven köszöntötték az édesanyákat a Havasboldogasszony római katolikus templomban. A délután folyamán román és német nyelvű műsorra került sor, majd 18 órától a magyar nyelvű ünnepséggel folytatódott. 

A játszóházas gyerekek verses énekes összeállítása után a Hóvirág Daloskör köszöntötte két énekkel a szép számban megjelenteket. Kiemeljük a két felnőtt szavalót, Therr József Boksánbányáról érkezett és Vörösmarty költeményével tette színesebbé a műsort. Leiseg Mária pedig Nedelczky György költeményét szavalta.

A Platanus Kulturális Egyesület adományából minden jelenlevő nő egy szál virágot kapott. Az együttlétet  jó hangulatú szeretetvendégség zárta, mely szintén a Platanus Egyesület anyagi adománya révén jöhetett létre. Hisszük, hogy közösségünk épülésére szolgált ez az ünnepi alkalom is.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'