Aszfaltozás vége Bélzerinden

Hétfõ, 2008. május 12., 21.00
Végéhez közeledik a korszerűsítés a bélzerindi
bekötőútnál, ami a falu határát már az elmúlt évben elérte, a főutca
korszerűsítése azonban csak a közelmúltban kezdődhetett el. A több mint 4 kilométeres útszakaszból a falu belsejében húzódó 1,3 kilométert, illetve a teljes beruházást május 20-án szeretnék átadni, miután a kivitelező kijavította a tavaly elkészült szakaszon keletkezett hibákat is. Az összesen 1,04 millió lejes beruházáshoz szükséges pénzt az RMDSZ közbenjárására kormányrendelettel utalták ki – mondta el a Nyugati Jelennek Haász Tibor polgármester.














Máshol is azzal kampányoltak,hogy választások előtt gyorsan átadunk,olyan LÁTVÁNYOS-nak tünö objektumokat amivel lehet a népet kápráztatni. Csak vannak olyan helyek is ahol az embeek tovább látnak az orruknál.Ha most nem a választási kampájn lenne mikor lett volna kész ez az út?Különben is a romák kaptak buletint,a Vadásziak szép zöld épületet,Bélzerindnek ott az ut,Simonyiban a templom,Elemérnek épitöanyag nélkül is épülö háza.De ezek csak a látványos dolgok.Szegény rmdsz most a legnagyobb kampájn hajrában is mennyire törekvö.De ha már ennyire fényezik magukat lassan nem kell a környékre villany mert a saját fényességük ragyog be mindent,mint a vörös csillag.
ÁBEL ÁBEL drágasságom elvesztél a rengetegben??Ez akárhogyis MONDTÁK EU-s előirás.Csak ott még hisznek az ilyen rmdsz-s csunya mesékben.Hát pajtás rendesen felültettek a lora,csak vigyázz,mert akkor,ha le esel ezek nem szolnak:Csak röhögnek,mármint rajtad.
Eggy 200 lelket szamlalo falu lakosainak is ugyan ugy joga van a modern tehnika vivmanyaihoz pl,villany,tv musor akar muholdas is vagy eggy müút.Ez nem az ő dolguk,mivelhogy nincs sajat vizi vagy atomeromüvük,sőt meg saját müholdjuk se igy az utat se nekik kell megcsinalni.Elnek es dolgoznak ők is ebben az orszagban,ahol adó fizetők es nekik is kell biztositsa az állam amit a többi polgarainak biztosit,-közbenjárók-nélkül is.
Örvendetes dolog, ha egy ilyen kis településre jó bekötőút vezet. Az is örvendetes lett volna, ha akkor írtak volna róla, amikor a határozat megszületett, s aztán, amikor felavatják és nem akkor, amikor még csak „mindjárt”. Így egészen rmdsz-reklám ízű a dolog, akárcsak most az utolsó simításokat elszenvedő templomtoronyról, meg a sápadtzöldre festett középületről szóló hozsánna. Ha nem lenne az a fránya, az MPP róvására, jó kommunista pártkatonákhoz méltó, a T. polgármester és a vezérigazgató úr (?) által elkövetett megfélemlítő akció, akkor nem tűnne úgy, hogy mundérmosó akció ténye forog fenn. Ami pedig az Rmdsz közbenjárását illeti, azt nem dicsőségként illik tálalni, mert a képviseletet ellátónak az a feladata. Igaz, volt az ország életében egy félévszázados időszak, amikor az ember már kapásból tudta, hogy minden jót kinek kell megköszönni, s ez őgy látszik ma még nehezen felejthető praktika.
Végül: vajon ki ügyelte fel a munkálatokat, hogy még egy év sem kellett ahhoz, hogy máris javításra szoruljon az új út? Biztos nem a polgármester által vezetett hivatal hatáskörébe tartozó személy. Ő valószínű, ott sem volt!Majd a szalagvágón. S vajon a kampány kedvéért emigyen összehozott út meddig fogja szolgálni a közösséget?
Ábelnek: Hogy mennyi? Pont annyi, amennyit az elvtársak benn hagytak volna a kasszában. Mert legyünk őszinték: eddig is lehetett volna tisztességes utat csinálni oda, de mindig kellett a pénz VALAKI MÁSNAK:valamelyik elvtársnak!
Kedves barátom, mennyi esélye lett volna egy 200 lakost számláló falunak egy ilyen útra, ha az RMDSZ nincs ott, ahol van ?
Ha nem tudnátok Bélzerinden reggel csak azert virrad meg,ragyog a nap az égen vagy esik az eső mert közbenjárt ezért az eremdéesz szeméjesen Haász Tibor polgármester!!!!!!!!