JelenHaz
Kedd, 2019. március 26., 01.56

Az aradi vártemplom kálváriája

A vártemplom és a monostor. Galsai Kovách Ernő fogoly honvéd őrnagy rajza
A vártemplom és a monostor. Galsai Kovách Ernő fogoly honvéd őrnagy rajza

Átfogó monográfia a ma napig sem látott nyomdafestéket az aradi várról. Ez annál meglepőbb, mivel évek óta időszerű téma hadmentesítése, és „átigazolása” a civil szférába, azaz a város tulajdonába. Mindmáig azonban újabb és újabb akadályok merülnek fel, és így a várva várt esemény is szüntelenül elnapolt, mind távolabbi határidőkhöz kötődik.

A váron belüli, egykori ferences rendi templomról még kevesebb adat áll a rendelkezésünkre. (Ezek a Temesvári Püspökség, az aradi minorita egyház, a megyei múzeum és a levéltár, illetve Ion Dumbrăveanu kutató forrásanyagai. Részleges támpontot nyújt Swante Volkmann, a 18. századi bánsági építkezésekről írt, a Heidelbergi Egyetemen megvédett doktori disszertációja.)

Az „A” besorolású, azaz országos jelentőségű műemlék a késői barokk kor egyik ritka szakrális építménye a régióban.

A templom és a klastrom napjainkban már annyira romos, hogy a lehető leggyorsabban lépni kellene megmentése érdekében. Visszafordíthatatlan megkárosodása, történelmi jelentősége miatt is, pótolhatatlan veszteséget jelentene.

Egész röviden a történetéről.

A ferencesek Szent Józsefről elnevezett aradi vártemploma valamelyest „öregebb” az építményt övező erődítménynél. A hadsereg megbízásából és költségeiből 1775–1781 között épült. Az elkészülés évében, május 2-án szentelte fel Chrestovics Imre püspök.

Számos hasonlóság alapján jogos a feltételezés, hogy ugyanazok a kőművesek és ácsok építették, mint a máriaradnai kegytemplomot. Egy 1782-ben készült térkép csupán az erődítmény templomát („Kirche aus der Festung”) ábrázolja, még a vár nélkül, hiszen ennek az építése csak 1783-ban fejeződött be.

A templom külső méretei: 36x16x22 m. Az ikertornyokkal 35 m magas. (Pont ilyen magas volt az 1751-ben épített és 1902-ben lebontott főutcai minorita templom tornya!) Az 1782-ben festett és J. Cimbalinti névvel jegyzett főoltár mérete 11x8 m, de négy mellékoltár is díszítette a templomot.  

A ferences vártemplom és a vele egybeépült monostor lakóiról, életmódjukról nagyon kevés adatunk van. Tudjuk azt, hogy a monostor melletti veteményes gondozója 1807-ben Baron de Vauguey volt.

A kert részben a ferencesek, részben a várban állandó jelleggel állomásozó katonák ellátására szolgált. A forrásmunkákból kiderül az is, hogyan változott az évek során a kert (veteményes és 315 gyümölcsfa, illetve 4000 szőlőtőke!) gondozóinak névsora. Az viszont egyelőre rejtély, hogy a kertészek a bent lakó szerzetesek sorából kerültek-e ki, vagy külsősként végezték el a munkát. Pontos kimutatás készült egy korabeli térkép szélére írva arról, hogy a jogosultak milyen értékben részesültek a termésből.

Az Arad Megyei Múzeum dokumentumai között található egy olyan levél, amelyben Magyari Alajos szerzetes kimutatást közöl azokról a kegytárgyakról, amelyeket 1849 júliusában, az új várparancsnok, Damjanich János tábornok parancsára, a hadsereg céljaira „beszolgáltattak”.

A rendelkezésemre álló forrásanyag tanulmányozásakor meglepő volt, hogy nem tudtam meg semmi újat a várbeli ferencesek szerepéről a szabadságharc, a hónapokig tartó várostrom alatt, október 6-a környékén, holott az események történelmi és szépirodalmi megjelenítése rendkívül gazdag. Feltételezhetően – de ez pusztán csak spekuláció – e vérzivataros napokban üresen hagyták a monostort, és a városba menekültek. (Az említett időszakból csupán a monostorban tartózkodó egyetlen szerzetes – Eduard Marchot – nevét ismerjük.)

Ezzel magyarázható, hogy Howiger osztrák várparancsnok a városban letelepedett minorita egyház papjait kérte fel arra, hogy az elítélteket lelki gondozásban részesítsék, és a gyászos napon, 1849. október 6-án hajnalban kísérjék el őket utolsó útjukra. Említésre méltó, hogy a 18. században még parázs vita folyt arról, hogy a régi palánkvárban (a mai Teba gyár környéke) szolgáló ferences templom szerzeteseinek meddig terjed ki a hatásköre. Csak az óvárra vagy azon kívül, a városban élő hívőkre is?

A disputa rendezésére bizottság alakult, és felosztották maguk közt a „hatásköröket.” A városban élő római katolikusok lelki gondozásáról a minoriták gondoskodtak.

A vita forrása a régi megerősített palánkvár és temploma lebontásakor végleg megszűnt.

A Világos utáni események, a halálos ítéletek, a várba bebörtönzött sok száz fogoly sorsát megírták a történészek, ismert az irodalomból is.

Annyit azonban tudunk, hogy 1854-ben, a Kossuth-bankók (dollárok) terjesztése miatt letartóztatott minorita szerzetesekkel való szolidaritás jeléül a ferencesek kitűzték a gyászlobogót a vártemplomra. Három minorita a fogságban életét vesztette, hármat 14–18 évi rabságra ítéltek. (A szabadságharc alatt egyébként 11 óaradi minorita szerzetes vállalt fegyveres szolgálatot a nemzetőrségben.)

A ferencesek temploma és a monostor eredeti rendeltetése még a kiegyezés előtti évtizedben eldőlt. 1862-ben az épületegyüttest elhagyta az utolsó négy szerzetes is. De akkoriban már ők is a városban laktak.

Az elhagyott templomot és monostort 15 ezer forintért eladták, és a továbbiakban katonakórházként használták.

A kiegyezés után a várban 1918-ig a magyar hadsereg 33. gyalogezredének néhány alakulata állomásozott. A katonakórház is őket szolgálta.

Az első világháború idején a várban szerbiai és bosnyák internáltak ezreit higiéniai szempontból roppant mostoha körülmények között tartották fogságban. Közülük nagyon sokan a járványos betegségek áldozatai lettek. Ekkoriban a katonakórház már szűkösnek bizonyult a betegek kezelésére.

A háború utolsó időszakában a román hadsereg 93-as gyalogezrede, majd néhány hónapig a „rendfenntartó” céllal az antant által Aradra küldött francia gyarmati légió állomásozott a várban, és „használta” a ferencesek elhagyott templomát és a monostort. Ezt követően a román hadsereg 6-os Hegyivadász Regimentjének székhelye volt a vár.

A ferences vártemplom és a melléképületek sorsát nem is annyira katonakórházzá alakítása, hanem maga a román hadsereg és az ortodox egyház pecsételte meg 1921-ben. Ekkor döntötték el, hogy a ferences templomot átalakítják román ortodox (!) katonai templommá. Az erdélyi templomfestésben jártas Dimitrie Cabadief és egy Busuioc nevezetű belső szobrász segítségével pár év alatt ez meg is történt. Néhány értékes szentképet azonban a helyén hagytak.

A Szent Antalról elnevezett (átkeresztelt?) katonai ortodox templomot 1928. december 6-án szentelték fel.

Az épületegyüttes újabb nagy hanyatlása a világháború után, a szovjet megszállás idején következett be. Ekkorra már teljesen elvesztette kultikus jellegét. Felhasználási skálája egyenesen megdöbbentő: hol hálóhelye a seregnek, hol mosdó, hol katonai sofőriskola, végezetül pedig raktár. Ablakait bedeszkázták, orgonájának nyoma veszett.

Harmadik kálváriája 1989 után kezdődött és napjainkig tart. Azóta ismét a román hadsereg birtokolja. A várudvaron rendezett három szabadtéri előadás, illetve a templom és épületegyüttese állapotát bemutató kiállítás, no meg az évente egyszeri „látogatási nap” idején az aradiak is láthatták (kívülről) a barokk építészet e végletekig lepusztult emlékét.

Láthatták és elgondolkozhattak azon, hogy vajon nekünk miért nem sikerült az, amiről Gyulafehérváron, Nagyváradon már rég múlt időben beszélnek.

Az egykori várbeli ferences templom sorsa, megmaradása attól függ, mikor jön el a „nagy nap”, mikor veheti birtokába Arad városa a térség legnagyobb várát, s benne a történelmileg és építészetileg rendkívül értékes templomot és monostort.

Ha nem lesz már túl késő…

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'