MINDEN MAGYAR SZÁMÍT!

Kedd, 2012. május 22., 10.21 – Júlia, Rita
POSTDRU-pályázatok a Vlaicun

Az egyik lejárt, a másik még fut...

Anca Egerău és Lizica Mihuţ
Anca Egerău és Lizica Mihuţ

A sors fintora, hogy az Aurel Vlaicu Egyetemnek Lizica Mihuţ rektor asszony részvételével lezajlott szokásos szerdai sajtóértekezletének témája az európai uniós Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (POSTDRU) két pályázata volt, hiszen éppen előző nap közölte az Európai Bizottság, hogy megszakítják a programmal kapcsolatos romániai pályázatok kifizetését. 

Get Adobe Flash player

Kissé ironikus volt a helyzet, hiszen az újságírók többet tudtak a kialakult helyzetről, mint a nyilatkozók...

Mindettől függetlenül, a két pályázat különböző helyzetben van. Az egyik, az AntrES elnevezésű már befejeződött, ráadásul komoly uniós elismeréssel. A kétéves lefutású, mintegy 3 millió eurós pályázat a nők esélyegyenlőségét volt hivatott elősegíteni oly módon, hogy két panelben egyrészt egy vállalkozás beindításának, másrészt a továbbfejlesztésének a követelményeit tanulta meg 1800, főként vidéki nő az ország nyugati részének hat – a Vlaicun kívül egy-egy nagybányai, nagyváradi, resicabányai, szatmárnémeti és temesvári – egyeteme együttműködésével. A lényeg a gyakorlati alkalmazáson volt, a résztvevők nemcsak hogy ingyenesen vehettek részt a képzésen, de anyagi támogatásban is részesültek vállalkozói elképzeléseik valóra váltása érdekében. Mindemellett számos egyetemi hallgató kiképzői minősítést is szerzett a témakörben. A siker egyértelmű – közölte Marian Spînu egyetemi tanár, a Közgazdasági Kar dékánja, hiszen az EU honlapján megjelent értékelés szerint a pályázat kivitelezése kiérdemelte a Success Stories minősítést. Az elismerés, valamint a felhalmozott tapasztalatok arra adnak reményt, hogy az elképzelést – továbbfejlesztve – folytathassák.

A másik pályázat, amely Gyermekvédelem – elmélettől a gyakorlatig (PractiPASS) néven, POSDRU 90/2.1/S/61957 jelzés alatt fut, az egyetemi hallgatók életre való felkészítését szolgálja. Ennek első periódusa fejeződött be január 20-án, és február 27-én folytatódik. Anca Egerău, a Neveléstudományi, Pszichológiai és Társadalombiztosítási Kar előadótanára, a program egyik vezetője elmondta: a 203 résztvevő egyetemi hallgatót 20 csoportba osztották, így szolgálva egyrészt a csapat-, másrészt a versenyszellem kialakulását. A gyakorlati tevékenység aradi, nagyváradi és fővárosi szakhatóságok és -intézmények közreműködésével zajlott, szakirányítók vezetésével, és felméréssel zárult.

A POSTDRU-kifizetések felfüggesztése kellemetlenül érinthetné ezt a pályázatot, ám kormányforrások szerint, amíg nem orvosolják a helyzetet, az állami költségvetésben léteznek alapok a finanszírozás folytatására.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Communitas
Bethlen Gábor
Irházi János
Puskel Péter
www.mti.hu
www.hirkereso.ro