Az EPP-képviselőcsoport támogatja az Erasmus+ program költségvetésének növelését

2019. december 4. 16:42 (szerda) /

Winkler Gyula EP-képviselő (RMDSZ, EPP), az Európai Néppárt képviselőcsoportjának tagjaként támogatja az Európai Parlamentben, hogy háromszorosára növeljék az Erasmus+ program költségvetését, amelyet a 2021–2027 közötti időszakra szóló, következő többéves pénzügyi keretből biztosítanak.

„Az európai közpolitikák középpontjába a fiatalokat kell helyeznünk, nemcsak a kijelentések szintjén, hanem költségvetési vállalásaink során is” – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula, rámutatva, hogy az Erasmus+ program, amely 45 milliárd euróból gazdálkodhat, hozzávetőleg 12 millió fiatalnak nyújthat támogatást a továbbtanuláshoz, átképzéshez, tapasztalatszerzéshez, önkéntes tevékenységhez más országokban. 

„Az EPP-képviselőcsoport szerint az európai programok elérhetőek kell hogy legyenek minden európai számára, függetlenül attól, hogy milyen tagállamból és milyen társadalmi-gazdásági környezetből származnak. Éppen ezért a képviselőcsoport egy olyan Erasmus+ programért küzd, amely befogadó és méltányos” – emelte ki az RMDSZ EP-képviselője. Mint elmondta, az új Erasmus új kezdeményezéseket is bevezet, például az Európai Egyetemek Hálózata, Szakmai Kiválósági Központok, a DiscoverEU tevékenysége, ugyanakkor a meglévő programok jobbítását is célul tűzték ki. „Az Európai Parlamentben az EPP-képviselőcsoportnak fontos, hogy a felsőoktatás mobilitása és a Jean Monnet Program forrásai ne csökkenjenek” – számolt be a képviselő.

Az Európai Parlament legnagyobb és legbefolyásosabb frakciója, az Európai Néppárt képviselőcsoportja egy erősebb, demokratikusabb és versenyképesebb Európa megteremtéséért dolgozik, elkötelezetten egy olyan Európa mellett, amelynek politikája középpontjában az emberek állnak. Az RMDSZ az EPP tagja, a Szövetség európai parlamenti képviselői pedig az EPP képviselőcsoportját erősítik az Európai Parlamentben.

Hozzászólások