JelenHaz
Szerda, 2019. november 20., 02.19
Felavatták a Nagyiratosi Nyugdíjasklubot

Az idősekre való odafigyelés szép példája

Florin Baniciu alpolgármester átadja a klubhelyiség kulcsát
Florin Baniciu alpolgármester átadja a klubhelyiség kulcsát

Amint azt előre jeleztük, szombaton ünnepélyesen felavatták a Nagyiratosi Nyugdíjasklubot, aminek a 60 négyzetméteres helyiségét a kultúrotthon udvarán lévő, eléggé romos állapotba került tekepálya épületének a felújítása során alakították ki. A tavaly elkezdődött felújítási munkálatokon előbb a tetőszerkezetet tették rendbe, idén a belső átépítés folytán két új termet alakítottak ki benne, a Nyugdíjasklubot, valamint a 48 négyzetméteres könyvtár termét. Mindkettőt teljesen felújították, hőszigetelő nyílászárókat szereltek rájuk, illetve lecsempézték. A kultúrotthonból ide költöztették a könyvtárt. Tekintve, hogy a helybeli nyugdíjasok Lovász Franciska vezetésével széleskörű tevékenységet fejtenek ki, Papp Attila polgármester különálló klubhelyiséget ígért számukra. A helyiség bebútorozását a polgármesteri hivatal segíti, a tevékenységet maguk szervezik, ahogyan jónak látják. A belső felújítással párhuzamosan, az épületet kívülről is újravakolták és -festették, a kultúrotthon udvarát új kerítéssel övezték, illetve beszerelték a rendezvények alkalmával szükséges éjjeli világításhoz is a csatlakozókat, valamint a reflektorokat. A klubhelyiség és a könyvtár előtti részt lebetonozták, míg az udvar többi részét parkosítják, illetve térkővel kívánják kirakni. A kultúrotthonban a közeljövőben fognak hozzá a belső, korszerű mosdók és illemhelyek kialakításához. A klubhelyiség és a könyvtár felújítási költségei mintegy 50 ezer lejre emelkednek, a község önerőből finanszírozta – tudtuk meg a felavatási előkészületek során Papp Attila polgármestertől.

 

Gyökeres változás várható

A klubhelyiség előtti teraszon Papp Attila polgármester románul és magyarul köszöntötte az egybegyűlt helybeli és vendég nyugdíjasokat. A felavatásra váró helyiség felújítását, illetve a rendeltetését érintve kifejtette: azért hozták létre a klubhelyiséget, hogy civilizált környezetben, zavartalanul találkozhassanak, szórakozhassanak, beszélgethessenek a helybeli nyugdíjasok és a vendégeik, majd jó egészséget, kellemes és hasznos kikapcsolódást, szórakozást kívánva arra kérte a nyugdíjasokat, hogy becsüljék meg, legyenek büszkék a klubhelyiségükre. Lovász Franciska klubelnök szintén két nyelven köszöntötte a helybeli, illetve a meghívásnak eleget tett, Almási Vince polgármester vezetésével érkezett kisiratosi, továbbá a kürtösi, nagyvarjasi, aradi és nagylaki nyugdíjasokat, majd a klubhelyiségért köszönetet mondott Papp Attila polgármesternek, Florin Baniciu alpolgármesternek, a községi tanács tagjainak, valamint az itt dolgozó munkásoknak. Papp Attila polgármester, Lovász Franciska elnöknő közreműködésével leleplezték a bejárat melletti kétnyelvű névtáblát. Ugyancsak a polgármester átvágta a bejárati ajtó előtti avatószalagot, majd Florin Baniciu alpolgármester tálcán átnyújtotta Lovász Franciskának a klubhelyiség kulcsát, amivel kinyitották az ajtót, hogy mindnyájan bemehessenek, birtokba vehessék az új termet.

Bent ft. György Zoltán plébános mondott fohászt magyarul és románul, azt kérve, hogy a helyiség mindenkori használói között legyen ott az Úr Jézus Krisztus, aki mindnyájukban táplálja a testvéri szeretetet, a megértést, majd mondanivalóját a Lukács evangéliumából felolvasott részletekkel is alátámasztotta. Az elmondottak, illetve a közös ima után megáldotta, felszentelte a helyiséget és a benne tartózkodókat, illetve egy feszületet adományozott a klubtagoknak. Miközben pezsgővel koccintottak, Toóth László az Aradi Nyugdíjasklub nevében köszöntötte a résztvevőket, Higyed Gabriel a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának az elnöke is köszöntőt mondott.

Amint Lovász Franciskától, a Nagyiratosi Nyugdíjasklub elnökétől megtudtuk, a mintegy150 tagú helybeli közösség nem csak a tagokat, hanem minden nyugdíjast nagy szeretettel vár a klubhelyiségbe, ahol előbb heti, később napi rendszerességgel kívánnak programokat szervezni. A Klub felavatása gyökeres változást fog hozni a nagyiratosi nyugdíjasok életében. Ugyanakkor köszönetet mondott az aradi Vörös Józsefnek, aki bútorokkal, tévé készülékkel járult hozzá a klubhelyiség berendezéséhez, de megírta a helybeli nyugdíjasok himnuszát is. Ugyancsak a klubhelyiségben, a jövőben szeretnének berendezni egy helyi érdekeltségű múzeumot is, ahol kiállítanák a tagok által hozott, helyi jellegű tárgyakat is.

 

Ünnepi vacsora és mulatság

A program a kultúrotthon nagytermében folytatódott, ahol a résztvevők a megterített asztaloknál foglaltak helyet, miközben Czank Miklós (Öcsi) és társa hallgatókat, de táncdalokat is húztak számukra. A színpadról Lovász Franciska köszöntötte az egybegyűlteket, megköszönve Vörös Józsefnek is a bútortámogatást. Zárszavában színpadra kérte a Forray Népdalkör tagjait, akik, a Mikor a nyaraknak vége kezdetű I. világháborús ének dallamára megszólaltatták a Vörös József által írt nyugdíjas himnuszt, de népdalokkal is szórakoztatták a közönséget. Utánuk a nagyvarjasi Vadrózsák asszonykórus 3 tagja kedveskedett nótacsokorral, végezetül Szabadai Mária szólaltatott meg magyar és román dalokat.

A műsor után felszolgálták a finom, hússal gazdagított levest, majd a töltött káposztát, illetve a nyugdíjasok által sütött, igen változatos és finom süteményeket. Közben a táncnóták egyre több embert csábítottak a porondra, de azok is remekül szórakoztak, akik a terített asztalnál a szomszédokkal igen jó hangulatban elbeszélgettek. Hogy mennyire hasznos lehet a közösségépítésben, egymás megismerésében a találkozás, a beszélgetés, e sorok írója is alátámaszthatja, aki döbbenetesnek találta, ahogyan az asztalnál véletlenül mellé került ismeretlennek hitt személy mennyire sokat tudott róla.

A nagyiratosi klubavató mulatság késő éjszakába nyúlt, és a legjobban példázta, mennyire fontos a nyugdíjas társadalomra való odafigyelés, a közösségépítés, az emberkatedrálisba történő beruházás. Mindennek a felismerése, Nagyiratos vezetőségének a becsületére válik.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'