Kedd, 2018. október 23., 19.06

„Azt szeretném, hogy Magyarlapád otthont jelentsen mindannyiunk számára”

Közel 200 fiatal vett részt vasárnap, május 20-án a Magyarlapádon szervezett futballbajnokságon. A rendezvény fővédnöke Szabó Dániel, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség polgármesterjelöltje volt. 

Köszöntő beszédében az idei helyhatósági választások fontosságára hívta fel figyelmet majd célkitűzéseiről számolt be az ifjúságnak: „Azt szeretném, hogy Magyarlapád otthont jelentsen mindannyiunk számára. Azt akarom, hogy itthon maradjatok, és itthon dolgozzatok, de főleg hogy itthon képzeljétek el jövőtőket. Az idei választások lehetőséget biztosítanak, hogy kezünkbe vegyük a sorsunkat, de mindezt csak közösen tudjuk valóra váltani” – nyilatkozta az RMDSZ-es polgármesterjelölt. Elmondta, hogy tanárként, pedagógusként és közösségépítőként tapasztalt hiányosságokat szeretné pótolni. A sport- és szabadidős tevékenységek támogatására ifjúsági központot szeretne létesíteni, céljai között szerepel egy sportterem megépítése, az ehhez szükséges támogatás megszerzése.

A focibajnokságra Magyarlapád községéből nyolc csapat nevezett be, a mérkőzéseket követően minden csapat díjazásban részesült. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'