Hétfõ, 2018. október 22., 10.39

Balázs Pali exkluzív koncertműsorral készülök az erdélyi közönséghez

Balázs Pali exkluzív koncertműsorral készülök az erdélyi közönséghez
Balázs Pali exkluzív koncertműsorral készülök az erdélyi közönséghez

Az idén 15 éves énekesi pályafutását ünneplő, többszörös aranylemezes előadóművész október 21-től 5 erdélyi városban ad koncertet. Ennek kapcsán beszéltünk a népszerű énekessel, Balázs Palival.

– Mikor járt először Erdélyben?

– Pontosan 10 évvel ezelőtt, 2001-ben. Két hét alatt 15 helyszínen találkoztam személyesen az erdélyi magyarokkal. A koncerteken felejthetetlen élményeket éltem át, olyanokat, melyekről talán még álmodni sem merünk mi, előadók.

Minden egyes koncert meghatározó élmény volt számomra.

Azóta eltelt 10 év,. Mi a különbség az akkori és mai Balázs Pali között?

– Van, amiben nagyon sok és van, amiben szinte semmi. Nagyon sok azért, mert az utóbbi 10 évben megjelent 8 nagylemezem, számtalan videóklipet forgathattam, fellépéseim során 8 országban járhattam, ezeknek köszönhetően rengeteg szakmai és emberi tapasztalatot szereztem. 2007-ben a  FONOGRAM Zenei Díjat is megkaptam, közben folyamatosan érezhettem a közönségem szeretetét, ami számomra mindig a legfontosabb volt.

És amiben szinte semmi különbség nincs, amit remélem, a közönségem is érez, mikor a színpadon lát és hall a fellépéseim során, hogy ugyanolyan szívvel, lelkülettel és szeretettel éneklem dalaimat minden alkalommal, mint a pályafutásom kezdetén.

A színpad az én „otthonom”, ahol mindig kitűnően érzem magam.

Milyen műsorral lép színpadra az október 21-én kezdődőkoncertsorozaton?

– „EXKLUZÍV” repertoárral készülök, melyet még soha nem hallhatott a közönség tőlem. Az idén megjelent 15 év, 15 vallomás című új lemezem legnépszerűbb slágerei mellett hallhatók lesznek majd a mára már „klasszikussá” vált korábbi népszerű aranylemezes slágereim is. Egy különösen fontos dalom is felcsendül majd, melyet csak a határon túli fellépéseimen szoktam elénekelni. Saját szerzeményemben fogalmaztam meg azt az érzést, amit rólunk, a magyar emberekről gondolok, bárhová is sodort minket a történelem, az élet.

Hogyan készül az ilyen fontos és sok energiát igénylő koncertekre?

– Mindig megfontoltan és szinte mindent alárendelve a siker érdekében. Több héttel a koncert előtt gondosan összeállítom a repertoárt, bár sokszor adódik úgy, hogy a műsor alatt megváltoztatom, ha a hangulat úgy kívánja. Szabadidőmben sokat sportolok, mellette heti több órás gyakorlás, éneklés előzi meg a koncertturnét.

Soha nem iszom hideg, szénsavas italokat, alkoholt. Bár ha sikeres lesz mind az 5 helyszínen a műsorom, most megígérem, hogy a koncertturném végén iszom egy kupica erdélyi pálinkát minden erdélyi magyar ember egészségére.

 

A nagyenyedi koncertre október 21-én, 19 órakor a városi művelődési házban kerül sor, a továbbiakban Baróton, Segesváron, Brassóban, Kőhalmon lép fel az énekes, mindenütt 19 órától.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'