Fölszálott a páva

Kedd, 2018. november 13., 22.01
A dévai Szent Antal-plébánia hittantábora

„Bátorság, téged hív!”

„Bátorság, téged hív!”
„Bátorság, téged hív!”

Alig fejeződött be a 2017–2018-as tanév, június 18-án Bonaventura atya vezetésével útra indult a 2018-as hittantábor. A szervezési munka hosszabb időt vett igénybe, és minden olyan gyermek számára szólt, aki rendszeresen részt vett a dévai Szent Antal-plébánia hittanóráin. A tábor vezérgondolatát Márk evangéliuma 10. fejezetének 49. verse adta, célja a lelkiekben, szellemiekben való megerősödés, egyben Székelyföld nevezetességeinek megismerése volt, szállást Csíksomlyón a Dévai Szent Ferenc Alapítvány biztosított.

A reggeli és esti közös ima, a rendszeres szentmisék, illetve a személyes, „lélektől lélekig” vezető beszélgetések remek keretet biztosítottak a teremtett világ szépségeinek a megismeréséhez. Különleges élményt jelentett a parajdi sóbánya meglátogatása, a Gyímes-völgy bejárása szekérrel, a borjak simogatása az esztenán, valamint a Gyilkos-tó legendájának hallgatása a vöröses színű víztükör mellett, közel a vízből meredező fenyőfa csonkokhoz. Hargitafürdőn a 45 fős csapat kegyelettel emlékezett meg a nemrég elhunyt Kányádi Sándorról, a gyermekek még ugyanezen a napon nagy lelkesedéssel számháborúztak a Csíksomlyói nyeregben. Nem csoda, hogy ilyen hangulatban a kreativitás is nő, így jöhetett létre a tábor himnusza és zászlaja.

Az egymásra figyelő, gondoskodó szeretetnek köszönhetően minden résztvevő egészségesen, felemelő élményekkel gazdagodva, lelkiekben megújulva érkezett haza, közelebb kerülve a Teremtő Atyához és egymáshoz.  Köszönet mindezért!

 

Kun-Gazda Kinga-Viola


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'