JelenHaz
Vasárnap, 2019. július 21., 11.34
Vitafórum Fazekasvarsándról

Beszéljünk őszintén!

Beszéljünk őszintén!
Beszéljünk őszintén!

Arad – Vasárnap délután a fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus imateremben megtartott vitafórumunkról keddi lapszámunkban Még nem késő kilépni a sorból! címmel számoltunk be.

Fazekasvarsándi olvasónk, az egyik postás, Miszlay Antal a cikkel és a helyszínen elhangzottakkal, illetve elhallgatottakkal kapcsolatban a következő véleményének adott hangot:

„A cikkben azt a kijelentést sérelmezem, hogy „az alpolgármester is csak a telefonhívásunkra fáradt el a beszélgetésre.” Ami nem így volt, mert már előtte való héten jelezte nekem, hogy vasárnap eljön a találkozóra. A részvételért egy családi eseményt szakított félbe, amikor pedig rátelefonáltak, a parókiától 50 méterre voltunk, ahova vele együtt 4-5-en igyekeztünk. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a vitafórum résztvevői közül a Nyugati Jelen a felének sem jár, amit csak egyedül Miszlay Ferenc mert felvállalni. Neki valóban több mint egy éve nem jár az újság. Állítólag azért, mert több dolog másképpen jelent meg, mint ahogy ő elmondta. A többiek viszont nem merték vállalni a lapról alkotott, négyszemközt elmondott véleményüket.

A találkozón, illetve az írásban is elhangzott, hogy a falu sorsáért nem tettek semmit. Nos, Fazekasvarsándon a rendszerváltás után 16 évig valóban nem történt semmi, az utóbbi négy évben azonban valami megmozdult. Példának okáért, ebben az időszakban adták vissza az egyháznak a régi kultúrotthont; ugyanakkor Miszlay Ferenc jóvoltából a magyarok által lakott részen is megújult a közvilágítás. Azelőtt a magyarlakta rész 10%-a volt, jelenleg a 90%-a van kivilágítva. Ráadásul a kapcsolót is át kellett telepíteni a magyar részre, hogy a polgármester ne tudja kikapcsoltatni éjjel a közvilágítást. A jelen voltak közül többen is Muscă ellen nyilatkoztak, négy évvel ezelőtt azonban éppen ők kampányoltak a jelenlegi polgármesternek. Sőt, nemcsak négy éve, még tavaly is köszönetet mondtak neki, amiért olyan sokat tett a faluért. Leszögezem: nem bosszúvágy vagy rosszakarat, hanem az őszinteség sarkallt az elmondottakra. Nekem 18 éve jár a Nyugati Jelen, amelyikről nem is szándékozom lemondani. Nem tudom azonban elfogadni az olyan hozzáállást, hogy egyesek a kocsmában vagy az utcasarkokon ócsárolják, mikor azonban helyszínre jönnek a lap munkatársai, mélyen hallgatnak. Aki viszont őszintén bevallja, hogy lemondta az előfizetést, mint ahogy Miszlay Ferenc tette, azt elmarasztalják. Közben azoknak adnak hitelt, akik rossz hírét keltik a lapnak, kampányolnak a polgármesternek, de a találkozón hallgatnak. Ha már egyszer eljöttünk, beszéljünk őszintén!”

Szerk. megj.: Ennyit óhajtott hozzáfűzni Miszlay Antal, aki nincs rokoni viszonyban az alpolgármesterrel, tehát valószínűleg nem ezért kelt a védelmére. Ami a Nyugati Jelen munkatársait illeti, senkinek nincs baja a fazekasvarsándiakkal, Miszlay Ferenccel sem. Ha utóbbi esetleg azért neheztel ránk, mert állítása szerint „nem úgy írtunk meg valamit, ahogyan ő elmondta”, ez csak azért történhetett így, mivel a beszédfonalát nagyon nehéz követni, az gyakran érthetetlenül bonyolultnak, ellentmondásosnak tűnik.
Kedves Olvasó!

Ha véleménye van a fazekasvarsándi viszonyokkal kapcsolatban, kérjük, juttassa el hozzánk. Miszlay Antallal szólva, „Beszéljünk őszintén!”

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: vári tibor / Péntek, 2008. május 16., 20.48 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A fazekasvarsándi miszlai-miszlay családok valamennyien orosházáról származó ősrokonok.
Igaz ez még akkor is, ha ők maguk sem tudnak róla. Természetesen ez a tény semmin nem változtat. Feleségem felmenőinek kutatása során találtunk a varsándi ágra.
Magam az interneten elérhető anyagaiket szívesen olvasom.
tibor(papa)
www.csalfa.extra.hu

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'