Bod Pétert is „exportálni” kellene

 

A közelmúltban készítettünk interjút a szombathelyi Feiszt György történész-levéltárossal, aki immár 15 éve járja Erdélyt. Azonban nem egyedül.

Térképtörténész társa, az Oxfordban élő és kutató Gróf László, szintén kitartó hűséggel tér vissza évről-évre ide. S bár a napokban is a Hunyad megyei Lupényban, Petrozsényban e térség térképeit ismertette, útjai gyümölcseként könyv-részlet született az erdélyi szalmafonásról  és felderítődött Bod Péter, XVIII. századi nagy erdélyi tudós, pap, irodalomtörténész térképészeti munkássága is. Ráadásul Oxfordban egyre többen ismerik meg a Sárváron született de 1956-tól Oxfordban élő Gróf László előadásaiból Erdély Drakulán túli értékeit. Ezúttal őt faggattuk.

– Mikor tűnik fel először térképi ábrázoláson Erdély területe?
– Erdély ábrázolása, ha pontos megnevezés nélkül is, de rajta van már a középkori térképeken. Igaz, akkor még mint a Kárpát-medencének, illetve a magyar királyságnak a részeként ábrázolják. De már a XIV. században meg is nevezik, érdekes módon egy hajózási térkép részeként hogy itt van az a terület amit a németek hét várnak, Siebenbürgen-nek, a magyarok pedig Erdélynek neveznek. Azután a nagy fejlődést a magyar kartográfiában Lázár deák hozza, aki pontosan a Dózsa-féle parasztfelkelés idején bejárja az országot, felméri azt, és kéziratban elkészíti első térképét, melyet  nyomtatásban már a mohácsi vész után, 1528-ban adjanak ki Ingolstadtban. E korát meghaladó térképen már Magyarország több mint ezer helyiségneve van feltüntetve és ez nem csupán térképtörténeti szempontból fontos, hanem olyan történelmi dokumentum, ami nagy segítséget nyújt még mostanában is a középkori Magyarország megismerésében.

– Lázár-deák térképéről és az azt követő kartográfiai munkákról azonban nem most tartja az első erdélyi előadást.
– Valóban, ez most már a negyedik előadó körutunk. Évente többször jövünk Erdélybe és örömmel mondhatom, hogy minden nagyobb városban, sőt falvakon is tartottunk már előadást. Ennek különösen örvendek, mert az, hogy Kolozsvárra meghívnak, nagyon megtisztelő számunkra, de fontosnak tartom, hogy a kisebb településeken is ismertessük Erdélynek a történelmét, illetve megbeszélhessük azt, hiszen rengeteget tanultunk erdélyi útjaink során e térség történelméről, rengeteg tudás rejtőzik az itteni emberekben, és örömünkre szolgál az, ha ebből valamit vissza is adhatunk. Így aztán Észak-Erdélytől kezdve, Máramarostól, le egészen az Erdélyi vaskapuig, ahová épp a napokban jutunk el, és Aradtól Csíkszeredáig mindenhol megfordultunk. És külön élmény volt az, amikor Szamosújváron, Nagyszalontán, vagy épp itt Déván, a Téglás Gábor Gimnáziumban, a diákok számára tarthattam előadást. Hiszen meggyőződésem, hogy a fiataloknak is meg kell ismerniük Erdély történetét, és örömmel tapasztalom, hogy nyitottak is erre.

– De e térség már korábban is felkeltette érdeklődését.
– 1992-ben jártam először Erdélyben. Bár odahaza a családban Erdély hozzátartozott mindennapi életünkhöz, és amikor esténként, édesapám hegedült, a nagynénim pedig mandolinozott, akkor általában ezek az esték a Székely himnusz eléneklésével zárultak. Ami egyébként akkor, a Rákosi korszak közepén tiltott dolog volt. Egyébként 1992-ben volt az első utam Erdélybe, ugyanis  nem csak térképtörténész vagyok, hanem történész és nem csak magyar történész, hanem angol történelemmel is foglalkozom és akkor épp az angol szalmafonásnak a  történetét dolgoztam fel, amiről aztán könyvet is írtam. És ennek kapcsán egyszer olvastam egy cikket, hogy Széken még most is a szalmakalap a férfiak általános viselete, anélkül nem mennének sehova. S mondtam magamban, ezt meg kell nekem nézni, ami Angliában már csak történelem. És amikor eljöttem Erdélybe, akkor láttam, hogy itt még él és mindennapos úgy a szalmakalap viselete, mint magának a  szalmafonatoknak a készítése. Erről szóló  könyvemnek a második kiadásában aztán már belevettem az erdélyi szalmafonásból is néhány mozzanatot. Ez volt az első utam.

– Aztán volt egy olyan időszak, amikor Bod Péter nyomdokait kutatta.
– Ez is egy érdekes történet, ugyanis, mint térképtörténész 40 év munkája után teljesen véletlenül kerültem kapcsolatba Bod Péter térképészeti munkásságával. Valaki egyszer felkért, hogy nem tudnék-e beazonosítani egy Amerika-térképet, s mikor megkaptam ennek a másolatát, akkor láttam, hogy ez valójában magyar, hiszen az égtájak, a tengerek magyarul vannak feltüntetve. Kiadó nem volt rajta, s ekkor kezdődött el tulajdonképpen egy olyan kutatás, amiről akkor még nem tudtam, hogy Bod Péterhez fog elvezetni. Azután körülbelül egy év múlva sikerült kideríteni, hogy tulajdonképpen ez a térkép az erdélyi születésű, itt dolgozó Bod Péternek a négy világrészt ábrázoló térképe, amit egyháztörténeti munkájához csatolt és éppen ez volt megtévesztő, hiszen a XVIII. században a kartográfiának  és az egyháztörténetnek nem sok köze volt egymáshoz. Ezért majdnem teljesen ismeretlen volt Bod Péter ilyen irányú munkássága. Pedig ez annyira fontos! Tudniillik Bod Péter már 1753-ban készen volt a kézirattal, s csak azért nem tudta kiadni, – bár addig már jelentek meg neki több helyen munkái úgy erdélyi, mint magyarországi, debreceni nyomdától – , de azért nem tudta ezt a térképet nyomtatásban megjelentetni, mert nem talált metszőt a térképeinek elkészítéséhez. És ezeket a térképeket még leydeni tanulmányútjai során készíti el, nyilván már mint egyetemi diák, aki mellesleg gyalogszerrel ment ki Erdélyből Németalföldre tanulni és már ott arra készült, hogy meg fogja írni egyháztörténeti munkáját. Ehhez csatolta a  négy világrésznek az ő általa készített, majd Bázelben metszett térképeit. És éppen Bod Péter tanulmányozás közben jutottam el nagyon sok helyre. Felsőcsernátonba, ahol született, Alsócsernátonba, ahol iskolái egy részét végezte, Olthévízre, ahol Árva Bethlen Katának lett udvari papja és már dolgozott egyháztörténeti munkáin, majd Magyarigenbe, ahol befejezte munkáit, és ahol a templomkerti temetőben most is nyugszik.

– Bod Péter ékes példája annak, hogy Erdély sok vonatkozásban úttörő volt az európai társadalom fejlődésben. Ma, Oxfordból nézve milyennek látszik az erdélyi magyar társadalom?
– Erdély számomra nem csak a történelmet jelenti hanem a mostani embert is. Hiszen ma  már tényleg a világ minden tájára lehet utazni, de nekem Erdély az, ahol megtalálom a magyarságnak azt a kedves részét, ahol a gyereket gyermeknek mondják, – mekkora különbség!, – ahol az emberek örvendenek, és nem örülnek és általában a magyar nyelvnek az ápolása csodálatra méltó. És csak csodálkozni tudok, hogy ez a terület, ahol annyi híres ember adott annyi maradandót a világnak most is ugyanolyan lelkesedéssel, küzdeni akarással él és dolgozik, mint eleink. Én Oxfordban élek, ott is tanulnak erdélyi diákok és nagyon örülök nekik. És amikor Angliában Erdélyről tartok előadást, úgy-e a Transzilvánia szó hallatán rögtön Drakula jut a hallgatóságom eszébe, ami nem baj, mert ez egy nagyszerű turisztikai trükk. De a lényeg nem ez! És én mindig elmondom, hogy amikor Oxfordban még a vallásháború idején embereket égettek el máglyán, akkor a protestáns Erdélyben, Tordán, a katolikus templomban kihirdették a vallás- és gondolatszabadságot. És ez nagyon fontos, hogy megismertessük a Nyugattal, hogy Erdélyben milyen kincsek voltak és vannak most is.