Kedd, 2018. január 23., 16.15

Boksánbányai Magyar Napok

A honvédszobor jelenlegi állapotban. Fotó: Tóth János
A honvédszobor jelenlegi állapotban. Fotó: Tóth János

Jól sikerült a kisváros Magyar Napja június 25-én. A harmadik alkalommal megrendezett, a Communitas Alapítvány támogatta Boksánbányai Magyar Napokon, mint Tóth János főszervező, a helyi RMDSZ szervezet elnöke elmondta, két jelentős eseményt szerveztek.

A hányatott sorsú honvédszobor előtt tisztelegtek és virágcsokrokat helyeztek el. Az 1910-ben felavatott, Füredi Richárd szobrász által készített kétalakos honvédszobor 1923-ban, mások szerint a kommunizmus idején tűnt el a város főteréről. Csak 1999-ben került elő a szobor alsó része egy családi ház udvarából, hogy a szobor feje, illetve a középső rész, a honvéd főalakja hol lehet, arról csak találgatások vannak. Idén az időjárás nem tette lehetővé, hogy a 3,5 tonnás gránitszobrot daruval megemeljék és pár méterrel arrébb tegyék. Bálint Erzsébet, a Platanus Egyesület elnöke ismertette a honvédszobor történetét, majd Theer József szavalt. A Kultúrházban fellépett a szolnoki Tiszavirág és a resicabányai Hóvirág Daloskör. A gyulai Kiss Ferenc citerán kísérte az énekeket. A szerény, ám lelkes közönség vastapssal és virágcsokorral jutalmazta a jól sikerült produkciót, majd közös gulyásozás és éneklés következett, a Tiszavirág Daloskör értékes ajándékkal, népdalgyűjteménnyel ajándékozta meg a boksánbányai magyarokat. A főszervező jól sikerültnek nevezte a rendezvényt, kiemelte, hogy többen hozzájárultak a szolnokiak megvendégeléséhez: Theer József, Kovács Gábor, Pál Mária, a Korsos, a Gurmai, a Vincze-Jancsi család, valamint Simon Tibor vállalkozó.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Olvasó / Csütörtök, 2010. július 08., 12.24 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

...vagyis egyetlen "napok" voltanak! Jó, hogy az alapítvány adta a minimum egyezer lejt!!!

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu