Szerda, 2018. július 18., 08.11

Botrány az állategészségügyiseknél

Botrány az állategészségügyiseknél
Botrány az állategészségügyiseknél

Nem elég, hogy az Aradon áthaladó autósztráda miatt az eddigi információk szerint minden bizonnyal lebontják a reptér felé vezető úton lévő megyei állategészségügyi igazgatóság (DSVA) székhelyének épületét, az utóbbi napokban még bűnügyi eljárás is indult több vezető funkciót betöltő állatorvos ellen különféle, még mindig tisztázatlan, feltehetően illegális állatexportok miatt. Nicolae Bătrân, a megyei rendőrség csalásokkal, pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozó osztályának vezetője egész héten Bukarestben tartózkodik, így tőle pontos információt a vizsgálatok tárgyát képező dossziékról nem kaptunk, a rendőrségen azonban három alkalmazott, Dumitru Nişulescu, Cornelia Indreica és Eugen Muţiu ügyét vizsgálják.

Viorel Agud, a DSV aradi igazgatója a Nyugati Jelennek elmondta: Nişulescu (volt szóvivő), az állatok egészségét felügyelő osztály vezető-főorvosa és Indreica, a patológiai osztály vezetője jelenleg betegszabadságon van, így hiányukban nem hozhatnak döntéseket, de minden bizonnyal diszciplináris megvonásokban lesz részük, leváltják őket. Muţiu területi orvos többet nem adhat ki állategészségügyi igazolványokat. Ami az elmúlt években végzett állati exportokat illeti, a végső konklúziók már a rendőrség felügyelőitől függnek. Bár nem akarta részletezni, Agud igazgató nem tagadta, hogy egyéb állatorvosok körül is problémák vannak, így tulajdonképpen az egész igazgatóság górcső alá került.

Ami pedig a székhelyüket illeti, ha nem kapnak minél hamarabb egy megfelelő telket, az utcára kerülnek. „Tavaly óta kérjük a polgármesteri hivatalt, hogy biztosítson nekünk egy körülbelül 1,2 hektárnyi területet. Anyagi forrásaink vannak az építkezéshez, csak épp telkünk nincs. Illetve Gájban lehetett volna az autópiac szomszédságában, de ez még csak terv formájában létezik. A legnagyobb gond az, hogy a jelenlegi laboratóriumunk – tekintve, hogy a székhelyünket el kell költöztetni – a jövő évre nem kapja meg az akkreditálást, ami azt jelenti, hogy az EU államaiban nem fogadják el az általunk végzett vizsgálatokat. Év végéig mindenképp találnunk kell egy új helyet, másképp nem működhetünk tovább” – mondta az igazgató.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Nagy István / Kedd, 2008. február 12., 17.13 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

autósztráda = autópálya
diszciplináris = fegyelmi
konklúzió = követleztetés
"ha nem kapnak minél hamarabb egy megfelelő telket, az utcára kerülnek." - ha kapnak, akkor csak a telekre.
1,2 hektár nem túl nagy egy állategészségügyi igazgatóságnak és egy laboratóriumnak?

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'