JelenHaz
Vasárnap, 2019. június 16., 22.04

Búcsú Farkas Éva Tanárnőtől

Búcsú Farkas Éva Tanárnőtől
Búcsú Farkas Éva Tanárnőtől

Április 29-én jött a megdöbbentő hír Lupényból: Farkas Éva tanárnő meghalt. Csendesen távozott, ahogyan Istentől kapott 72 életévét is leélte.

Farkas Éva háborúban született, a Zsil-völgyi káoszból Budapestre menekült család gyermekeként. De szülei még a határlezárás előtt hazatértek. Nyárád-menti gyökerek mellett Lupényban találtak munkát, otthont. Az itt töltött gyermekévek után Nagyenyed lett Farkas Éva új otthona. A családból magával vitt becsület, gerincesség tovább szilárdult benne a kollégium falai között. És itt bontakozott ki a tudásvágy, az irodalom iránti vonzalom.  Egészen fiatalon került a pedagógusi pályára, Nyárádköszvényesen oktatva a kisdiákokat. Majd a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett magyar–román szakot. Tanárként a Zsil völgyébe tér „haza”.

Talán maga sem gondolta, hogy ötven esztendeig tanítja majd a létszámban egyre gyérülő lupényi, petrozsényi magyar gyermekeket. Tanította őket nem csupán nyelvtanra, irodalomra, de igyekezett átadni mindazt, amit értéknek tartott: a helytállást, az egymás iránti tiszteletet, a magyar kultúra kincseit (nyelvet, művészetet, néptáncot, hagyományokat).

A kommunizmus szorításában is megtalálta az értékápolás lehetőségeit és a Zsil völgyébe száműzött magyar értelmiségi családokkal karöltve igyekezett szépséget, értéket vinni a helyi közösség mindennapjaiba.

A kilencvenes évek után aktív szerepet vállalt a Magyar Műveltségszolgálat és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Lupényi szervezeteinek megalakításában. Képzőművészeti tárlatokat, könyvbemutatókat, táborokat szervezett, a Nyugati Jelen hasábjain is tudósított a lupényi magyar közösség életéről. Nyugdíjba vonulását követően is vállalta a tanítást. Ott, ahol szükség volt rá. Petrozsényban a Jézus Szíve Kollégiumban, Lupényban az összevont tagozattá degradálódott magyar oktatásban.

Öt évtized alatt számos nemzedék lelkébe oltotta a magyar nyelv és az igazi értékek iránti tiszteletet. Hajdani diákjai és a kollégák által egyaránt nagyra értékelt pedagógusi, közösségszervező, -megtartó munkájáért 2003-ban Ezüstgyopár-díjjal tüntette ki a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség.

Ekkor már szoros ismeretség kötött a Tanárnőhöz, tisztelettel és elismeréssel átszőtt barátság. Fiatal újságíróként kerestem fel először, és szinte gyermekeként kísértem utolsó útjára. Tanítványaihoz hasonlóan engem is szívébe fogadott és minden helyzetben irányt tudott mutatni – az igazi értékek felé. Életének utolsó szakaszában elhatalmasodott lelkében a régóta ott bujkáló szellemi magány. A hajdani társak lassan elfogytak mellőle, az értékek, melyekre egész életét föltette, kiveszni látszanak. A Tanárnő földi útja is megszakadt. De akiknek lelkébe oltotta a magyar kultúrát és az igazság, szépség iránti vágyat, tiszteletet – tovább éltetik azt. És tudom, hogy sokan vagyunk (hajdani diákok, kollégák, rokonok, ismerősök), akik szeretettel őrizzük szívünkben emlékét.

Nyugodjon békében, drága Tanárnő!


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'