JelenHaz
Szerda, 2019. november 20., 12.30

Budapesti táncegyüttes és jazzkoncert a nagyszínházban

Budapesti táncegyüttes és jazzkoncert a nagyszínházban
Budapesti táncegyüttes és jazzkoncert a nagyszínházban

Gazdag műsorralmutatkozik beaugusztus 16-án, pénteken 18 órai kezdettel Arad testvértelepülése, Hegyvidék (Budapest XII. kerület) az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyszínpadán.

A programot a baráti társaságból létrejött Drusza Kamaratáncegyüttes nyitja meg. A tagokat a budapesti táncházmozgalom hozta össze, mindannyian tagjai és tanárai valamely budapesti vagy Budapest-környéki táncegyüttesnek, formációnak. Többen a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanulnak, és olyan együttesek, társulatok tagjai, mint az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a Foundry Dance Theatre, a Szentendre Táncegyüttes vagy a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes.

A zenekar tagjai a Liszt Ferenc Zeneakadémián és a Nyíregyházi Főiskolán tanultak.

Az előadásban szerepelnek császárszállási, rábaközi, kalotaszegi román, méhkeréki, szatmári és gyimesi táncok. Zenei kíséret: Nagy Albert és zenekara.

 

A néptánc után a jazz szerelmesei örvendezhetnek, a három éve alakult hegyvidéki Premier Jazz Bandkvalifikált hangszeres művészeinek a közreműködésével.

Az együttes művészeti vezetője Szalóky Béla, akit ismerhetnek a Benkó Dixiland Band trombitásaként is. Az együttes énekes szólistája Czutor Ignác. Az állandó tagok mellé gyakran hívnak neves vendégszólistákat. Többször léptek már fel Charlieval, Majsay Gáborral, Gallusz Nikivel, Nagy Sándorral, a Madách Színház jeles musical színészeivel.

Repertoárjukon magyar és külföldi slágerek szerepelnek. Az LGT, Demjén Ferenc, Bruno Mars, Stevie Wonder jól ismert és népszerű melódiái képezik műsoraik gerincét. Az együttes hangzásvilágát az teszi különlegessé, hogy ezeket a műveket Frey György, az együttes basszusgitárosa áthangszereli. Az együttes megalakulása óta sikeresen lépett fel számos hazai fesztiválon, rendezvényen. Külföldön eddig Lengyelországban és Szerbiában mutatkoztak be. Az Aradra tervezett műsorban az LGT, George Michael, Stevie Wonder, Bruno Mars és más zeneóriások melódiái fognak felcsendülni, sajátos, egyedi hangzásvilágban.

Az előadásra az aradi és a hegyvidéki önkormányzat támogatásával, az Arad Municípiumi Kulturális Központ és a hegyvidéki MOM Kulturális Központ szervezésében kerül sor. A két város kapcsolatát 2015-ben emelték testvérvárosi rangra. A péntek esti előadás Arad és Budapest Hegyvidék 2019. évi kulturális együttműködésének programjában szerepel.

A nagyszínházi előadásra a belépés ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'