Hétfõ, 2017. szeptember 25., 01.46

Csörsz-árok nézőben Gödöllőn

A „bánsági EKÉ-s” csapat Gödöllőn, háttérben a Szent István Egyetem (Pataki-fotó)
A „bánsági EKÉ-s” csapat Gödöllőn, háttérben a Szent István Egyetem (Pataki-fotó)

A gödöllői Csörsz-Árok Mente Egyesület meghívására az elmúlt hét végén Gödöllőre látogatott a Bánsági Kárpát Egyesület egy kilenctagú csoportja, akik a házigazdákkal közösen megtekintették a Kárpát-medence legnagyobb ókori építményének maradványait. Az 1260 km hosszú Csörsz-árok – a Bánságban római sánc néven ismerik – fizikailag és szellemi téren is összeköti Gödöllőt Temesvárral, a CSÁME és BKE tagjait, de a bánsági EKÉ-sek látogatásának a legfontosabb hozadéka, hogy sikerült szorosabbra fűzni és elmélyíteni a baráti kapcsolatokat a két egyesület tagjai között.

A bánsági természetjárók Milka Zsolt BKE-elnök vezetésével május 28-án, szombaton érkeztek meg Gödöllőre, ahol egy népes helybéli csapattal közös túrán zarándokoltak el a római-kori földmű maradványaihoz. A Gödöllő melletti erdőben még jól látható ókori védelmi vonal történetét és a Csörsz-Árok Mente Egyesület kutatási eredményeit Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna, a gödöllői Szent István Egyetem docense mutatta be a túra résztvevőinek. A vendéglátók ezután bográcsos-partira invitálták a temesvári csapat tagjait, ahol megbeszélték a látottakat és meghallgatták Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna fotókkal és térképekkel illusztrált előadását a Csörsz-árokról. A gödöllői erdő egyéb történelmi érdekességeket is rejteget, mint a szarmata temetkezési halmok, ez a hely volt a túra következő állomása.

Gödöllőről általában csak annyit tudunk, hogy ott található Erzsébet királynő (Sisi) kedvenc magyarországi kastélya. A vendéglátók kalauzolásával a BKE-s csapat meglátogatta a Szent István Egyetemet, ahol többek között Amerigo Tot (Tóth Imre) szobrászművész monumentális művét, A mag apoteózisát is megtekintették, az Európában egyedülálló Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumot, a fároszhoz hasonlító, kilátóként működő „száraz” Víztornyot, a Királyi Kastélyt és a nem kevésbé látványos kastélyparkot, a József Attila Altató című versét illusztráló „kis Balázs”-szobrot („a távolságot, mint üveggolyót, megkapod”), a Világbéke Gongot és sok más gödöllői kincset, ami felejthetetlen élmény volt a temesváriak számára. A legnagyobb élmény azonban Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna, Harkányi Ádám és a többiek határtalan vendégszeretete volt, ami többet jelentett minden turista látványosságnál, és amit szavakban nem lehet megköszönni.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu