Szerda, 2017. november 22., 01.02
Emléktábla

Déchy Mórnak

Temesváron a  Bánsági Kárpát Egyesület, a Pártiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület, a Szórvány Alapítvány, a Techné Egyesület képviselői, valamint szépszámú érdeklődő jelenlétében avatták fel április 29-én, a Gerhardinum Római Katolikus Gimnáziumban az iskola volt diákja, dr. Déchy Mór (1851-1917) hegymászó és Kaukázus-kutató emléktábláját.

A résztvevőket Ft. Szabó Péter iskolaigazgató és Illés Mihály BKE-elnök köszöntötték. A tájainkon kevéssé ismert Dr. Déchy Mór, a temesvári és a budapesti piarista gimnázium volt diákja, földrajztudós és alpinista, az MTA levelező tagja munkásságát Milka Zsolt hegymászó-földrajztanár vetített képes előadásából ismerhették meg a jelenlevők.  Déchy Mór, aki feltehetően vasúttervező mérnök édesapjának köszönheti, hogy átmeneti időre Temesvárra került, egyetemi évei idején megmászta az Alpok és a Tátra legmagasabb csúcsait (néhányat elsőként), 1877-ben a Himalájába vezetett expedíciót, fő érdeme azonban a Kaukázus hegység felderítése és ismertetése. 1884–1902 között neves szaktudósok társaságában hét utazást tett a Kaukázusba, ő tette közzé a Kaukázus gleccservilágának, vízrajzának, felszíni formáinak alapos ismertetését, valamint a hatalmas hegységrendszer első részletes és megbízható térképét. Milka Zsolt, aki maga is feljutott a Kaukázus legmagasabb csúcsára, saját felvételeit is felhasználta érdekes előadása illusztrálására.

A Gerhardinum piarista emlékszobájának szomszédságában elhelyezett Déchy-emléktáblát, a kezdeményező Bánsági Kárpát Egyesület nevében Balázs István földrajztanár és a szegedi Gonda István leplezték le. A háromnyelvű (román, magyar és német) emléktáblát, Andrássy Sándor kőfaragó mester munkáját Ft. Szilvágyi Zsolt püspöki helynök szentelte fel. A civil esemény az iskola protokolltermében lezajlott kötetlen beszélgetéssel zárult. “Úgy vélem, hogy ezzel az eseménnyel, végleg sikerült bebizonyítanunk, hogy nem csak olyan kirándulgató haveri kör vagyunk, hanem igenis számolni kell velünk mikor a bánságban cseperedő civil társadalmat számba veszik – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Illés Mihály BKE-elnök.  - Szeretném ezúton is megköszönni mindenkinek, aki közreműködött, dolgozott, segített a Déchy-táblák elhelyezésének több mint két évig tartó munkájában!”

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu