Döntőbe jutott a tornyai és nagyvarjasi asszonykórus

Írta:
2015. november 27. 16:20 (péntek) /

A tornyai és nagyvarjasi asszonykórus a tavaly elért szép sikereken felbátorodva, idén is benevezett a Népek tánca – Népek zenéjecímmel, Magyarországon megszervezett nemzetközi vetélkedőre, ahol idén is száznál több csoport mérte össze tudását a Kárpát-medencéből. Az asszonykórus Iacsity Florentina és Pintér András vezetésével részt vett a november 7-én, Szegeden megszervezett elődöntőn, ahol a háromtagú zsűri előtt mutatták be népdalcsokrukat. A zsűri egyhangú döntéssel juttatta őket az elődöntőbe, amit november 21-én, szombaton a gyulai Román Kulturális Központban szerveztek. Az újabb megmérettetésen előadott színvonalas műsorukkal az asszonykórust a december 12–13-án, a harkányi Művelődési Házban sorra kerülő döntőre minősítették.

Figyelembe véve az asszonykórus által elért kiemelkedő eredményeket, a csoportnak hatható támogatást ajánlott fel Papp Attila nagyiratosi polgármester, aki megértette, hogy egy ilyen rangos nemzetközi megmérettetés döntőjében való szereplés akkora költségekkel jár, amelyek túllépik a csoport tagjainak az anyagi lehetőségeit. A hathatós támogatásért az asszonykórus tagjai és vezetői, ezúton is köszönetet mondanak Papp Attila polgármesternek, illetve mindazoknak, akik eddig is támogatták az anyanyelvű kultúra megőrzése, népszerűsítése érdekében kifejtett munkájukat. A kórusnak sok sikert kívánunk a harkányi döntőn való szerepléshez!

Hozzászólások