EkeArt4 természetfotó-kiállítás a magyar színházban

Írta:
2012. május 6. 17:16 (vasárnap) /

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház előcsarnokában május 4-én, pénteken nyílt meg az EkeArt4 természetfotó-kiállítás, amely a XVIII. Bánsági Magyar Napok keretében május 17-ig látogatható.

A tárlatnyitón Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke a magyar civilszervezetek közötti együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Illés Mihály, a kiállítást szervező Bánsági Kárpát Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a természetfotó-kiállítással évszázados hagyományt folytat az EKE, hiszen már 1892-ben közöltek fotókat az erdélyi magyar turistaegyesület tagjai. Az EkeArt4 fotókiállítást 2011 novemberében az egyesület marosvásárhelyi osztálya szervezte meg, ahol a tagság által beküldött mintegy 200 fotóból 64-et állítottak ki. „A bánsági természetfotósok közül Siska-Szabó Zoltán, Sörös László és Plosz Zoltán kiválóan szerepeltek, a 64 kiállított fotóból 11 az övék!” – mondta Illés Mihály.

Az EkeArt4 fotókiállítás bevallott célja esztétikai élményt nyújtva érdeklődést kelteni természetes életterünk és kulturális örökségünk szépségei iránt. A kiállított képeket a víz és halmazállapotai, az élővilág és fa a néprajzban kategóriákban díjazták.

Hozzászólások