Kedd, 2018. április 24., 07.49
Meg sem kísérlik a kereskedelmi központ árverezését

Eladó az Universal nagyáruház

A régi Universal áruház épülete
A régi Universal áruház épülete
Resicabányán az Óváros egyik legnagyobb épülete, a régi Universal nagyáruház már régecskén bezárt, egyrészt a gazdasági válságnak, másrészt pedig a konkurenciának „köszönhetően”, de a napokban vettük észre, hogy a rája kifüggesztett értesítés szerint eladó.


A fényképéről is meg lehet ítélni, hogy nem éppen utolsó építészeti szempontból sem, pedig a XX. század ötvenes éveiben építették s mindaddig nagy látogatottságnak örvendett, amíg fel nem húzták a Nera épületét, amelyben – ugyancsak három szinten – foglal helyet több kereskedelmi egység is.

Hogy mi lesz a sorsa a teljesen üres épületnek, még csak elképzelni sem lehet. Lehet, hogy a válság elmúltával gazdára lel és újból kereskedelmi célokat szolgál; lehet, hogy irodaházzá alakítják át, vagy éppen hatalmas kiállítási csarnok lesz, ahol – mint még nemrégiben – bútorkiállítás és -raktár volt és képzőművészeti kiállítások, műtermek kapnak majd helyet benne, de az sincs kizárva, hogy sportcsarnokká nemesedik át. 

Az épület sok mindenre alkalmas, annál is inkább, mert a nappali fényt nagymértékben beengedik az egykori kirakatok üvegtáblái és emeleti ablakai.

Az Universal Rt, mint tulajdonos, lehet, hogy kivár, amikor árverezéssel ismét az épületet felhasználni tudó gazdára találhat.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Solon Gyorgy / Hétfõ, 2010. november 15., 18.00 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Hol A csodaban van ez a " Ovaros ",Kernem a szerkesztoseget hogy a magyar helysegnevek mellett,( a mi helyes ) adjak meg a roman megfelojet is ,hiszen felnot egy jo par generacio a ki nem ismeri a regi magyar helysegneveket,koszonom
Hozzászólt: Makay Botond / Hétfõ, 2010. november 15., 17.25 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Igaza van kedves FIGYELŐ! Resicabányáról van szó.A beküldött anyag így kezdődött: Resicabánya/Krassó-Szörény. - Az internetes változathoz ez nem kell. Emiatt volt tájékozatlan.- Köszönöm a figyelmeztetést.
Hozzászólt: figyelo / Hétfõ, 2010. november 15., 16.59 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nagyon sok O varosvan.En aki meg nem lattam,mind keresgeltem,hunyadon,araddon nem tudtam hova tegyem.Nemvolna jo megnevezni a varos nevet.Kosz.

Jelen
Puskel Péter
Communitas