Kedd, 2018. október 16., 21.20
Kampányra feltüzelve a PD-L

Elena Băsescu volt a főattrakció

Elena Băsescu, Sulfina Barbu, Gheorghe Ciobanu
Elena Băsescu, Sulfina Barbu, Gheorghe Ciobanu

A Temes Megyei Demokrata-Liberális Párt (PD-L) óriási felhajtással mutatta be a júniusi helyhatósági választásokon induló jelöltjeit. Úgy ahogy az már rég „divatba jött” bukaresti nagynevek jöttek el, hogy immár a nagyközönségnek is a bemutathassák a párt két fő jelöltjét: Gheorghe Ciobanu a polgármesteri, és Constantin Ostaficiuc, pedig a Temes Megyei Önkormányzat elnöki székéért száll harcba.

Ma délután több mint ezer pártag és szimpatizáns narancssárga sálakkal, mellényekkel és zászlókkal felszerelve lepték el a Temesvári Filharmónia termét, ahol félórás késés után megjelent Elena Băsescu, a párt ifjúsági szervezetének a főtitkára is, aki rövid de rendkívül bátorító beszédet mondott az ő „hatáskörébe” tartozó fiataloknak. Adriean Videanu, Bukarest főpolgármestere már nem érkezett meg, kárpótlásul viszont jelen volt Sulfina Barbu, a párt Állandó Bizottságának Temes megyéért felelős tagja, valamint Sorin Frunzăverde, Európa Parlamenti képviselő – mindketten bizalmukat fejezték ki az iránt, hogy Temes megyei jelöltjeik a lehető legjobb eredményeket érik majd el.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Koppány / Hétfõ, 2008. április 21., 15.50 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Teljes mértékben egyetértek. Számomra is az igényesség mércéje az ékezetes írásjelek használata.
Mentségem gyakorlati jellegű: nincs minden általam használt gépen magyar betűkészlet. Tudom, fel lehet telepíteni, de ez nem mindig tőlem függ. Tudom, lehet különböző billentyűk lenyomásával ékezetes betűket kihozni, de ehhez nem értek. Sajnos.
Így marad az ékezetek mellőzése, mikor magyar betűkészlet nem áll rendelkezésemre.
Ismétlem, mindezek mellett Önnek igaza van.
Hozzászólt: rovásírásellenőrző / Hétfõ, 2008. április 21., 11.21 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Csak egy megjegyzés. Hozzátartozik a magyar helyesíráshoz az ékezetes betűk használata is........... Tudom néha ez igen fárasztó tud lenni... :(
Hozzászólt: Koppány / Hétfõ, 2008. április 21., 10.38 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Latom, hogy kijavitottak. Sot, az ADMIN neven erkezett kiegeszitest is kitoroltek elso hozzaszolasombol. Ez utobbit nem tartom sportszerunek. Amennyiben e modositas miatt nem kerult fel alabbi hozzaszolasom, akkor ez ismetelten sportszerutlen.

Kedves ADMIN, Onnek igaza van. Tevedtem, elnezest
kerek azert, mert kritikusan talalom igenyessegemet. Nem lenne szabad
kritikus szemmel olvasni, es igenyes ujsagnak gondolni azt a regionalis
magyar sajtotermeket, amit olvasok. Beletorodo melasaggal kellene kezelni
ezeket, hisz mind gyarlo es tokeletlen emberek vagyunk. Ennek tudataban
kellene
igazoltnak latnunk a magyartalansagok, nyakatekert mondatok es
tukorforditasok letjogosultsagat, mert ezek egyszeru tevedeseket takarnak.
Semmi mast, hisz tokeletlenek vagyunk...

Es elnezest azert is, hogy felreertelmeztem az Onok fejlecen szereplo
jelmondatot. Olvasokent semmikepp sem szeretnem kritikus eszreveteleimmel
serteni Onoket.
...

"Munkam mercejeve a kimerito alapossagot tettem (...)" - mondta Kant.

Marad hu olvasojuk: Koppany.
Hozzászólt: Koppány / Hétfõ, 2008. április 21., 08.28 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Latom, hogy kijavitottak. Kedves ADMIN, Onnek igaza van. Tevedtem, elnezest
kerek azert, mert kritikusan talalom igenyessegemet. Nem lenne szabad
kritikus szemmel olvasni, es igenyes ujsagnak gondolni azt a regionalis
magyar sajtotermeket, amit olvasok. Beletorodo melasaggal kellene kezelni
ezeket, hisz mind gyarlo es tokeletlen emberek vagyunk. Ennek tudataban
kellene
igazoltnak latnunk a magyartalansagok, nyakatekert mondatok es
tukorforditasok letjogosultsagat, mert ezek egyszeru tevedeseket takarnak.
Semmi mast, hisz tokeletlenek vagyunk...

Es elnezest azert is, hogy felreertelmeztem az Onok fejlecen szereplo
jelmondatot. Olvasokent semmikepp sem szeretnem kritikus eszreveteleimmel
serteni Onoket.
...

"Munkam mercejeve a kimerito alapossagot tettem (...)" - mondta Kant.

Marad hu olvasojuk: Koppany.
Hozzászólt: laborc / Hétfõ, 2008. április 21., 02.21 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

vállosztás... ez jó :-))
észosztás is volt, nem? csak minket nem küldött senki.
Hozzászólt: Koppány / Vasárnap, 2008. április 20., 21.45 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nem hiszem el, hogy ez igy megjelent nyomtatasban is. Egyszeruen nem hiszem el! "A Temes Megyei Demokrata-Liberális Párt (PD-L) óriási felhajtással mutatta be a jelöltjeit a júniusi helyhatósági vállosztásokon induló jelöltjeit." Konyorgom, olvassak el ezt a mondatot.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'