Vasárnap, 2017. július 23., 09.41
Egy régiós Hit és fény találkozó tapasztalatai

Elfogadni, elfogadtatni, önzetlenül szolgálni

Elfogadni, elfogadtatni, önzetlenül szolgálni
Elfogadni, elfogadtatni, önzetlenül szolgálni

A közelmúltban Szegeden szervezték meg a Hit és Fény Közösségek Dél-alföldi regionális találkozóját, ahol a szervezők, a Tiszavirág közösség mellett részt vett a kecskeméti Gödölyék, valamint a pécskai Hajnalcsillag közösség csoportja is. A rendezvény a szegedi Fogadalmi templomban közös szentmisével indult, ahol az egybegyűlt sérültek, szülők és segítők számára a lelkiségi munkához méltó, mélyen szántó szentbeszédet intézett a szegedi csoport lelki vezetője, ft. Pálfai Zoltán makói plébános. A szentmise zenei aláfestését a Bárka ifjúsági zenekar szolgáltatta, ugyanakkor a sérült fiatalok és gyermekek fellépéseikkel, főként a mustármagnak a terebélyes fává növekedését szemléltető, megható előadásuk ragadta magával a résztvevőket.

A szertartást követően a Szent Imre Szakkollégiumban a szervezők az udvaron tartott közös játékkal hangoltak rá a játékosan komoly találkozó programjára, ami 4 csoportra oszolva, kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott. A külön helyiségekben megtartott beszélgetések során a sérült fiatalok és gyermekek, szülők és segítők bemutatkoztak egymásnak, a közösségi munkájuk motivációjáról beszéltek, majd szórakoztató társasjátékokon vettek részt. A szervező fiatalok által megfőzött, feltálalt, közös imával kezdődött ebéd után kézműves foglalkozáson minden résztvevő, forma után festve, a mustármagból fává terebélyesedő közösségi életet szemléltette, de a jelképes mustármag számára elkészített palántázó poharát is mindenki a saját elképzelése szerint díszítette ki. A találkozó záró részében, a szervezők és a szülők által felajánlott szeretetvendégség mellett táncházat szerveztek, ahol együtt táncolt minden résztvevő.

Az alábbiakban az anyaországi, bejáratott közösségek vezetői a munkájukról, a sérültekért alázattal, ingyen végzett szolgálatukról, annak a lelki motivációiról vallanak.

 

Gödölyék

„Akkor majd a farkas a báránnyal lakik,

és a párduc a gödölyével heverészik.”

(Iz. 11,6)

 

A kecskeméti Gödölyék Hit és Fény Közösség története Csány Endre tanárhoz és családjához kötődik, és 1987-ig nyúlik vissza, amikor is a Búzakalászok, majd annak a kettéválásával a Búzavirágok csapatban tevékenykedtek. A család 1992-ben Kecskemétre költözött, a csoportjukkal nem tudtak rendszeres kapcsolatot tartani, ezért felmerült egy új, kecskeméti csoport létrehozásának az igénye. 2005-ben – amikor a család a maga 4 egészséges gyermeke mellé örökbe fogadott egy, a szülészeten „felejtett” sérült kisfiút is –, a frissen egybekelt Kocsis-házaspárral bele is kezdtek a csapatépítésbe. A helybeli piarista gimnáziumban szervezett találkozók sérültjei a diákmiséket hűségesen látogató két intézeti lányon kívül a maga diákjai családjából, illetve az ismeretségi körükből kerültek ki, Kecskemét mintegy 60 kilométeres vonzáskörzetéből. A kör egyre bővült, a találkozóikat 45 éves korig minden korosztály látogatta, ezért 2007-ben, gyertyaszentelő boldogasszony ünnepén hivatalosan, a Magyarországi Hit és Fény Közösség teljes jogú tagjává váltak Gödölyék néven, utalván az anyavárosukra, Kecskemétre. Találkozóikat 2008 óta a széchenyivárosi Szentcsalád plébánián tartják, átlagosan 20-25-en vesznek rajtuk részt, sérültek, szülők, gyerekek és segítők. A találkozók lebonyolításában a Piarista Gimnázium TESZI-programja, a Tevékeny Szeretet Iskolájának a diákjai működnek közre. Ennek értelmében a tízedikes diákok hozzák-viszik az intézetben élő sérültjeiket, de a saját gyerekeik is belenőnek a közösségbe, feladatokat vállalnak, vagy idővel úgy döntenek, hogy más utat választanak.

 

Tiszavirág

A szegedi Tiszavirág Hit és Fény Közösség egyik alapítója, Majoros Zsuzsanna egyéves önkéntes szolgálata során Németországban fogyatékkal élő gyerekek mellett volt nevelőnő. A 10 sérült, dührohamos, agresszív, epilepsziás gyermek között 3 nagylányért is felelt. Emberpróbáló munka volt, de élete legfontosabb eseményei itt történtek vele: megtért és hivatást kapott. A megtérése egy fogyatékkal élő kislánynak köszönhető, ezért a következő ige nagyon fontos számára: „ Gondoljatok csak meghívástokra, testvérek! Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.” (I Kor 1 26–29).

Szegedre visszatérve érezte, hogy folytatnia kell, csak nem tudta, hogyan. Felkereste a szegedi intézményeket, ahol fogyatékkal élőkkel foglalkoznak, de a bánásmódban az ellenkezőjét tapasztalta annak, ami a hitvallása, ezért 2010– 2011. fordulóján barátnőjével, Holcz Ágival megalapították a szegedi  Tiszavirág Hit és Fény Közösséget. Vagyis összefogott két ember, akik azt gondolták, már most és itt is élni akarják a hivatásukat. Hitték, hogy egyetemi éveik nem csak róluk szólnak, és hogy ezekre az évekre is van küldetésük. Alkalmuk volt jót tenni, ezért meg is tették. Ott szolgáltak, ahová Isten tette őket, azon a területen, ahol elhívásuk volt. Lelkesedésük másokat is lelkessé tett. Tudták, hogy ebben a világban sok öröm, sok humor, sok őszinteség van, vágytak egy ilyen közösségre. A Tiszavirág név számukra azt jelenti, hogy egy rövid élet is lehet csodaszép. Első tagjuk egy izomsorvadásos nagylány volt, akinek pont annyi évet jósoltak az orvosok, mint ahány éves volt, mikor hozzájuk csatlakozott a családjával. Tudták, minden év ráadás. Mert nem tudunk azon változtatni, ki hány évet kapott Istentől, de azon igen, hogy ezeket az éveket hogyan töltjük. Az élet értékét nem a hosszában, hanem a tartalmasságának fényében érdemes néznünk. A jó példa nyomán a jóhoz sokan csatlakoznak, csak meg kell nekik adni a lehetőséget. Mindenki ingyen dolgozik, önmagát, figyelmét, idejét, energiáját, képességeit, gondoskodását adja egy másik embernek, akitől ugyanezt kapja vissza. Felelősséget vállal valakiért. Segítőik főleg a Szent Imre Kollégium lakói, közülük Kordás Attila rendszeresen segít, de vannak külsősök is. A gyerekek különböző szegedi vagy Szeged környéki családokból valók, különböző, kisegítő intézményekben tanulnak.

 

Példaértékű magatartás

Hogy mit jelentett a pécskai csoport számára a regionális találkozó, arról Hajas Erzsébet csoportfelelős beszélt. Számukra nagy előrelépés a találkozó, az a Hit és Fény Közösségekkel az első közös programjuk is volt, amit Csány Endre kezdeményezett a pécskai csoport lelki erősítése érdekében. Az ötlet a Hit és Fény mozgalom nemzetközi képviselőjének Ghislain du Chénének a tavalyi látogatásakor tett kijelentéséből indult, miszerint csoportok is szervezhetnek régiós találkozókat. Ez meg is történt, hiszen a pécskai csoport tagjait nagymértékben fellelkesítette a szegedi csoport fiataljainak a magatartása, akik egyetemistákként egész idő alatt felügyelték, mindenben zokszó nélkül, mérhetetlen türelemmel és odaadással, mosolyogva kiszolgálták az egyenként a gondjaikra bízott sérülteket. Ilyen magatartással, felvállalással, elfogadással itthon, sajnos, ritkán találkozhatunk. Reméljük, a nyáron a pécskai csoport is vendégül láthatja a Gödölyék, valamint a Tiszavirág csoportokat – nyilatkozta Hajas Erzsébet, aki négytagú csoporttal járt a szegedi találkozón, és ezúttal is köszönetet mondott a bensőséges fogadtatásért, a szíves vendéglátásért a szervezőknek, köztük Nyuzó Ágnesnek a gondoskodásért.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu