JelenHaz
Hétfõ, 2019. november 18., 15.55

Elfogták a borosjenői rablás egyik tettesét

Elfogták a borosjenői rablás egyik tettesét
Elfogták a borosjenői rablás egyik tettesét
A rendőrség letartóztatta azt a férfit, aki március 11-én Borosjenőben brutálisan összevert, összekötözött, majd egy szekrénybe gyömöszölt egy 53 éves borosjenői asszonyt.


Mint azt korábban megírtuk, a bűncselekményt az áldozatnál elszállásolt két ismerős – egy nő és egy férfi – követte el, az asszonyt súlyos állapotban vitték kórházba. A két elkövető eliszkolt, az aradi rendőrség általános körözést adott ki ellenük, majd március 15-én a bukaresti kollégáik segítségével elfogták a férfit. A tettes a 34 éves Nagyszebenből származó Albu Ilie, aki ellen 30 napos előzetes letartóztatási parancsot adtak ki rablás gyanújával. A nő, aki segített neki még szabadlábon van, a rendőrség azonban már tudja, kiről van szó.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'