Csütörtök, 2017. szeptember 21., 22.33

Elfogták a keresett szélhámost

Elfogták a keresett szélhámost
Elfogták a keresett szélhámost

A rendőröknek sikerült elfogniuk, majd letartóztatniuk azt a férfit, aki Kisjenőben jelentős pénzösszeggel becsapott egy valutát váltani óhajtó nőt az egyik bankfiókban. Az esetről lapunkban is olvashattak, a férfiről készült felvételek egyikét a július 12-i lapszámunkban is leközöltük a rendőrség kérésére. A megyei rendőr-felügyelőség vezetői szerint a sajtóban közzétett információk alapján valaki felismerte a gyanúsítottat és segített a nyomozóknak a felderítésében. Egy 54 éves temesvári férfiről van szó, akit, mint kiderült, egy másik, szintén temesvári 43 éves férfi segített szélhámosságaiban.

A bizonyítékok alapján a gyanúsítottat és bűntársát 24 órás őrizetbe vették csalás, illetve csalásban való bűnrészesség miatt.

Az ügyészek pénteken előzetes letartóztatási parancs kiadását kérték mindkét férfi esetében. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu