100. születésnap helyett temetés
Elhunyt Anavi Ádám
Hétfõ, 2009. február 23., 19.00
Február 23-án reggel 10 óra tájban szívrohamban elhunyt Anavi Ádám temesvári magyar költő, aki csütörtökön ünnepelte volna századik születésnapját.
Az őt gondozó magyar házaspár értesítette a mentőket és dr. Bárányi Ferenc volt egészségügyi minisztert arról, hogy a költő rosszul van, de mire a helyszínre érkeztek, már nem tehettek semmit: Anavi Ádám szíve megszűnt dobogni. „Biztosan szívrohamot kapott – nyilatkozta lapunknak dr. Bárányi Ferenc – mert előzőleg szúró mellkasi fájdalmakról panaszkodott.” A költő már hétfőn reggel nem érezhette jól magát, gondozói szerint már reggelizni sem akart. Anavi Ádám temetése ügyében dr. Bárányi Ferenc személyesen intézkedett: a temesvári zsidó temetőben helyezik örök nyugalomra február 26-án, csütörtökön. Anavi Ádám ezen a napon ünnepelte volna a századik születésnapját. A Csiky Gergely színház nagytermében csütörtökön este lesz Anavi Ádám: Második Matyi című történelmi vígjátékának bemutatója, Dukász Péter rendezésében. Az írószövetségi ünneplést két héttel későbbre tervezték, a művelődési minisztert részvételével, aki kitüntetést adott volna át a romániai írótársadalom doyenjének.

















Apam-nak volt jo baratja, orultem hogy nemsokara 100 eves lesz,es akkor ez a hir....
Egy nagyszeru ember volt, okos, jo, kedves, muvelt , nyugodjon bekenbe !
December elején voltam nála. Márait olvasta.Sokat beszélgettünk. Nagyon várta a Második Matyi-bemutatót.
Isten nyugtassa békében. Jó ember volt.
A jo Isten nyugtassa Anavi bacsit.