Vasárnap, 2017. október 22., 20.29

Elindult az első törökországi járat Aradról

Elindult az első törökországi járat Aradról
Elindult az első törökországi járat Aradról

Két év után először szállt fel egy külföldi járat az Aradi Repülőtérről. A gép kedden dél körül indult a törökországi Antalya üdülőhely felé, a fedélzeten körülbelül 90 utassal. Az Arad–Antalya-járat 12.45 perckor szállt fel, a következő járat – kettő lesz egy héten – pénteken indul ugyanoda, 17.30-kor.

A két utazási társaság – Christian Tour és Prestige Tours Internaţional – heti két nemzetközi charterjáratot indít, kedden és péntekenként az említett üdülővárosba.

Az eseményt nagy felhajtás övezte, a reptéren aradi és Arad megyei hivatalosságok feszengtek, Iustin Cionca, a megyei tanács elnökével az élen.

Dan Bălăcel, a reptér igazgatója szerint a két társasággal megkötött szerződések szeptember közepéig érvényesek, addig használhatják ki az aradiak az utazási lehetőségeket. Az első járat közel 90 utassal szállt fel, javarészük az ország nyugati régiójából, illetve Magyarország területéről érkezett. A törökországi üdülőjegyek ára (a reptéri díjakkal és szállodai szolgáltatásokkal) személyenként 363 eurótól kezdődik.  

Legutóbb 2015-ben működött rendszeres külföldi járat (Arad–Milano) a reptéren, abban az évben távozott a Wizz Air társaság Aradról. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu