Ellenőrzik a járdák tisztántartását
Arad megyére is rázúdult a hó, a fáradhatatlanul szakadó csapadék már a kora reggeli órákban fennakadásokat, bosszúságot okozott a közlekedésben.
A megyei önkormányzat alelnöke, Cristian Drăgan a Nyugati Jelen megkeresésére elmondta, legkorábban, reggel 7 óra körül az Arad–Lippa közötti útszakaszra rendelték ki a hóeltakarítással megbízott embereiket. Délben pedig már a hatáskörükbe tartozó összes megyei úton dolgoztak, közel 30 hóekével, -kotrógéppel és egyéb haszonjárművel. Az alelnök szerint remélhetőleg a megyei útszakaszokon nem lesz szükség útlezárásra vagy forgalmi korlátozásokra.
Az aradi polgármesteri hivatal kötelékében működő ún. helyi rendőrség alkalmazottai pénteken több száz figyelmeztető cédulát szórtak szét a lakónegyedekben, felszólítva a lakosokat, tegyenek eleget a 2006/162. sz. törvénybe foglalt, a hó és a jég eltakarítására vonatkozó kötelezettségeiknek. Viorica Graur, a helyi rendőrség vezetője szerint az elkövetkezőkben a rendőrök azt ellenőrzik, letakarították-e a magán-, illetve jogi személyek az ingatlanjukhoz tartozó járdákat, illetve eltávolították-e a bejárataik előtti, a járókelőkre nézve igen veszélyes jégdarabokat.
A kötelezettségüket elmulasztó lakosok borsos pénzbírságra számíthatnak, bár az ellenőrök ígérik, először csak figyelmeztetni fognak. A kiróható pénzbírság 1000 és 2000 lej között forog, 48 órán belüli törlesztése esetén csak a felét kell befizetni.
Az országos – Arad megyére is kiterjesztett – sárga hóriadó a meteorológiai szolgálat közleménye szerint vasárnap 20 óráig marad érvényben, de elképzelhető, hogy meghosszabbítják.A Vlaicu negyedet bizonyára elfelejtték, hogy Aradhoz tartozik, mivel akkora hó van mindenfele, hogy valószinűleg holnapra ki sem birunk majd menni.Egy darab hókotrót sem láttam errefele.A villamosközlekedés Gájban szünetel és autóbuszok biztositják a közlekedést.Az utak ,a járdák járhatatlanok vagy ajánlom olyanoknak akik tudnak a hóban is úszni, mert nekem a hasamig ért.Tehát lapátra fel Vlaicu-sok!!!
















