Élni akaró hit Németszentpéteren
Németszentpéteren, a mintegy 45 tagú református közösség évtizedek óta az egyik helybeli, Tóth Sándor házában tartja az istentiszteleteket minden második vasárnap.
A rendszerváltás után házat akartak vásárolni, imaházzá alakítani, csakhogy a könnyen megközelíthető helyeken kiszemelt ingatlanokat sehogy nem tudták megszerezni. Mintha valakik árgus szemmel figyeltek volna a gyülekezet hajléktalanságára. A rendszerváltás után felajánlották nekik a helybeli önkéntes tűzoltók székházát, amit viszont fel kellett volna újítaniuk anélkül, hogy valaha is a sajátjuk lett volna, és senki nem szavatolta a hosszú távú használatot. Két évvel ezelőtt a gyülekezet tagjai körében aláírásokat gyűjtöttek, megkeresték vele Horváth Levente alprefektust is, akinek közbenjárására a községi tanács kiutalt nekik egy trapéz alakú, összesen 327 négyzetméteres telket, ingyen. A furcsa formájú telekre Sebin Etelka és tervezőcsapata jutányosan elkészítette a tervrajzot, közben a tervezett épület mellé kutat fúrtak, ideiglenesen odahúzták a villanyt, sódert szállítottak a helyszínre, az elmúlt héten pedig markológéppel kiásták az alapokat is. Megvásárolták a fundamentumhoz, illetve a tartóoszlopokhoz szükséges betonvasat, amit a Mosóczy-telepi parókia udvarán hajtogattak meg, kötözték össze a kellő méretre és formára. Mivel a kicsiny telken még nem készült el az ideiglenes illemhely, illetve az építőanyag és szerszámok számára deszkából a raktár, a betonvasat csak az alap beöntése előtt szállítják a helyszínre. Az eddigi munkálatokban a helybeli Kulcsár Márton, illetve a temesvári lelkipásztor, Demeter Sándor és az ottani kántor segített. A munkálatokhoz az eddig begyűlt 3 ezer lejjel fogtak hozzá, de az Aradi Református Egyházmegye gyülekezeteiben az elmúlt vasárnap begyűlt perselypénzt is a helybeli templom építésére ajánlották fel (az összeg a cikk megíráskor még nem volt ismeretes). Vasárnap délután nt. Józsa Ferencz Mosóczy-telepi, Németszentpéteren is szolgáló református lelkész, nt. Karczagi Sándor nyugalmazott lelkész-tanár társaságában igei szolgálatra érkezett a gyülekezetbe.
Terepszemle
Az istentisztelet után a hívek társagában felkerestük az építkezés helyszínét, ahol az 1,2 méter mélyen kiásott alap részleteit nt. Józsa Ferencz ismertette. Megmutatta a valamivel 11 méternél magasabbra tervezett torony alapjának jókora gödreit, megszemléltük a 10,5 méter hosszú, 6 méter széles templom alapjának a formáját – a torony részében egy kicsiny karzat is helyet kap. A szószéket a terem elülső részébe tervezik, a templom belsejében akár 80 ember is elfér. Az alapok beöntését erre a hétre tervezik, miután elkészítik számára a vásárolt, illetve kapott deszkából a zsalukat. A tervezést megnehezítette a telek fura formája, hiszen a fal mellett, baj esetére a tűzoltó autó számára is bejárati lehetőséget kellett biztosítani.
Boldogabb lesz, ha elkészül
Tóth Sándor azon kevesek egyike, akinek házában 25 éve templom működik minden második vasárnap. Egy idős bácsi boldog embernek nevezte, amiért a házát templomnak adta ki. Ezért maga és családja valóban boldog is, amit azonban csak fokozhat a tudat, hogy a németszentpéteri reformátusoknak is lesz végre saját templomuk. Az alapok kiásásánál maga és egész házanépe itt segédkezett, a felesége mindnyájuknak főzött a munkálatok idején. Alig várja, hogy végre beöntve lássa a fundamentumot.
Református magyar jövő ígérete
Paniti Csilla Tünde Aradon egyetemre jár, gyógyszerésznek tanul. Egyike a gyülekezet tízfős fiatalságának, amelyiknek tagjait a helybeli református, magyar jövő ígérete melenget a régóta áhított templom megépülésének a beindulása láttán.
Nemcsak magáért, a családért
Cheveresán Péter, Tóth Sándor veje nemcsak a gyülekezetnek, hanem az építőcsapatnak is oszlopos tagja. A kollégákkal együtt sokat dolgozott a templom helyén állt beton villanyoszlop eltávolításán, illetve az anyag- és szerszámraktár építésén. Nem csak magáért, a családjáért, a gyermekeiért is dolgozik.
Támogatásra érdemes lelkesedés
Bevallom, nem volt még alkalmam a németszentpéterihez fogható, maroknyi gyülekezettel megismerkednem, amelyik a templomépítés hatalmas fájába merte volna vágni a fejszéjét. Kevés pénzzel, határtalan lelkesedéssel látnak munkához, hogy végre senkit nem zavarva, Isten házában találkozhassanak egymással, Istennel. Akinek nem tudnak hatalmas, impozáns hajlékot emelni, azt pazarul berendezni, de a hittel, lelkesedéssel, szeretetben készülő hajlékhoz biztosan számíthatnak Isten segítsége. És nemcsak ők, hanem bizonyára azok a jóérzésű, áldozatkész emberek is, akik lehetőségeik függvényében támogatják a kicsiny közösség törekvéseit. Bármilyen támogatást köszönettel elfogadnak, az erre vonatkozó szándékot jelezni lehet a 0357/429-274-es, illetve a 0740/053-346-os telefonszámokon. Az élni akaró hit, a humánum nevében megköszönik a támogatást.
















