Elsöprő RMDSZ-győzelem!

Írta:
2017. május 3. 18:23 (szerda) /
Bár párezres magyar közösséggel a háta mögött, politika terén ritkán tud igazán labdába rúgni a dévai RMDSZ, a focipályán azonban minden jelentős pártot lekörözött és abszolút győzelmet aratott a PSD által szervezett Youth 4Ever kupán. – Négy párt csapata vett részt a tornán: a szervező PSD, az ALDE, a PNL és az RMDSZ. Minden csapat két-két mérkőzést játszott. Az RMDSZ-nek először a piros mezes PSD-sekkel kellett megmérkőznie, 8-2-re nyerve a játszmát. A döntőt a narancsszínű ALDE csapatával játszottuk, itt tizenegyesek után 3-2 lett az eredmény – számolt be jogos büszkeséggel Pogocsán Ferdinánd csapatkapitány, az RMDSZ dévai elnöke. Kulisszatitokként azért elmondta: a zöld mezt viselő RMDSZ-csapattagok nem most álltak először együtt pályára. – Jó ideje hetente edzünk és Keresztesek néven részt veszünk a városi bajnokságban is. A csapat tehát jól össze van szokva, együtt dolgozunk a közösségben és a pályán egyaránt – mondja a csapatkapitány, aki egyben kapusként állta a sarat. Csapattársai: Oprisa József, Turi Edwin, Hajdú Tibor, Koffol Gábor, ifj. Pogocsán Ferdinánd, valamint Koppándi-Benczédi Zoltán szintén nagyszerűen teljesítettek a tornának teret biztosító Real Sport műfüves pályáján. A csapat gólkirálya Koppándi Zoltán lett, aki kereken ötször találta telibe az ellenfél kapuját. A torna végén összesített eredmények alapján a második helyezett lett az ALDE, harmadik a PSD, negyedik pedig a kék-sárga mezes PNL. A győztes RMDSZ-esek kupát és érmét kaptak. Gratulálunk a csapatnak és hasonló sikert kívánunk a politika terén is! 

Hozzászólások