https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Csütörtök, 2019. szeptember 19., 09.25
Hatvan éve történt

EMLÉKEZZÜNK

EMLÉKEZZÜNK
EMLÉKEZZÜNK

1959. szeptember 15.

 

 „Szeptember elején már tudtuk, hogy összevonják a nemzetiségi iskolákat a megfelelő jellegű román tannyelvűekkel.

A főutcán találkoztam a Néptanács tanügyért felelős alelnökével. Mindig jóindulatot mutatott velünk szemben. Faggatóra fogtam.

– Az iskolájuk nagy hagyományokkal rendelkezik, megmarad önálló líceumként! – mondta.

Az alelnököt, hölgy lévén, kétszer is arcon csókoltam.

Nem tudom, mi történhetett aznap délután, de másnap a Néptanács (ma Városháza) dísztermében már meg is történt iskolánk* összevonása az 5-ös Középiskolával.

Csak annak „örülhettem”, hogy nem velem – az akkori igazgatóval – mondatták el az ilyenkor szokásos szöveget.

Az éjszakát az iskolában töltöttük. Velünk volt Z. elvtárs, a Párt küldöttje, hajdan a Katolikus Főgimnázium Inasiskolájának a tanulója. Biztosítottuk a „rendet”. Később sokat beszélgettem Z. elvtárssal erről az éjszakáról. Bár nem volt különösebben lelkiző alkat, kiderült ő is érezte, milyen idők köszöntenek ránk.

Másnap reggel, ünnepélyesen, most már közösen megnyitottuk az új tanévet.”

(Réhon József: Tartós örömök, múló csalódások,1997)

 

  • A 4-es számú magyar tannyelvű középiskolát a mai Moise Nicoară Nemzeti Kollégium jogelődjével, az 1- számú (Ioan Slavici) középiskolával egyesítették (szerk. megj.).

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'