JelenHaz
Vasárnap, 2019. augusztus 18., 00.30

Emlékezzünk a Bethlen Gábor Kollégium hűséges véndiákjára

Emlékezzünk a Bethlen Gábor Kollégium hűséges véndiákjára
Emlékezzünk a Bethlen Gábor Kollégium hűséges véndiákjára

Tudtuk, hogy hamarosan el fog hagyni minket, de megrázott a szomorú hír: Kilencvennégy éves korában meghalt Markó Gábor, a véndiákok korelnöke!

1936-ban lépett ki a nagyenyedi tanítóképző kapuján és egész életében magával hordozta a Bethlen Gábor Kollégium szellemiségét. Tanítói pályáját Nagybányán zárta, ott töltötte nyugdíjas éveit. Ameddig bírta eljött a nagyenyedi alma materbe és velünk együtt örült a sikereknek, rajongott iskolájáért. Először 1997-ben a kollégium alapításának 375 éves évfordulón láttam huncutul mosolygó arcát, utoljára pedig az 1704-es labanc pusztítás 300 éves évfordulóját követő évben, amikor elkísértük a frissen ültetett nagyenyedi két fűzfához. Akkor így nyilatkozott: „Lelkileg felfrissültem, és remélem, hogy jövőre is itt lehetek. Bár ez nemcsak tőlem függ!” Azóta sajnos már nem jöhetett, csak gondolatban, de néha levelet kaptunk tőle. 2006 decemberében a Bethlen-szellemről írta a következőket: „Ezt ébren kell tartani, kell táplálni, élesztgetni”. Szívén viselte az iskolamúzeum sorsát és örömmel könyvelte el, hogy újraindult a kollégiumi cserkészmozgalom. Gyászolnak a kopott falak, gyászol az Őrhegy: Gábor bátyánk szelleme is része lesz annak a megfoghatatlannak, amit minden enyedi diák magával visz. Utolsó utadon kísérjen a kiscserkészek által megszólaltatott kollégiumi harangok érces hangja, nyugodj békében, ezek a harangok ezután érted is szólnak!

Dvorácsek Ágoston, tanár

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Józsa Miklós / Péntek, 2008. július 04., 21.13 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Markó Gábor édesapámnak is, nekem is jó barátja volt.Én is igazolhatom, hogy Kollégiumunk egyik leghűségesebb véndiákja volt, aki egész családját egykori iskoláj szeretetének szellemében nevelt. Ieten nyugtassa meg!

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'