MINDEN MAGYAR SZÁMÍT!

Szerda, 2012. május 23., 19.45 – Dezső
Egyed Péter előadása Aradon

Értelmiség látlelete

Egyed Péter magyaráz, mellette Bognár Zoltán
Egyed Péter magyaráz, mellette Bognár Zoltán

Sajnos, alig harmincan voltak kíváncsiak ma délután dr. Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzorának előadására az erdélyi értelmiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Get Adobe Flash player

Pedig az RMDSZ Szabadelvű Platformjának alelnöke – az RMDSZ székházában szervezett előadáson jelen volt Bognár Zoltán elnök is – Aradon ritkán hallható igazságokat, látleletet nyújtott a hallgatóságnak az erdélyi-romániai értelmiségi létről. S azt Egyed Péter külön hangsúlyozta, hogy Romániában nem beszélhetünk kizárólag erdélyi értelmiségről, mert a Ceauşescu-rendszer többek között homogenizációs politikájának köszönhetően nagyon sok magyar értelmiségit helyeztek a Kárpátokon túli megyékbe.

Az előadó kifejtette, hogy a belső-erdélyi, partiumi és bánsági értelmiségről két fő csapás mentén (is) beszélhetünk: az egyik a kvantitatív, a másik a területi elosztás. Tény, ma csupán becslések vannak arról, hány értelmiségi él a három régióban, de Egyed szerint a számuk 100-200 ezer közé tehető. Az elmúlt rendszerben a magyarság messze alulképzett volt számarányához képest, hisz a magyar ajkú lakosságnak talán 4 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, miközben számarányát tekintve az összlakosság hét százalékát is meghaladta. „Optimális körülmények között ez az arány tíz százalék” – mondta az előadó, aki később megemlítette, hogy a rendszerváltás után, a mai napig körülbelül ezer felsőoktatási tanárral gazdagodott az erdélyi magyarság, ami példátlan teljesítménynek számít.

Ami az értelmiség második „fő csapását”, a területi elosztást illeti, Egyed Péter úgy véli, az említett három régió értelmiségei között erős mentalitásbeli és kommunikációs különbség alakult ki, ennek okait, mozgatórugóit is részletezte, kiemelve az erdélyi magyar egyetemi központok szerepét.

Rendkívül érdekes volt a romániai magyar értelmiség múltjának elemzése. Ebben kifejtette többek között, hogy 1973-tól kezdődően a ’80-as évekig drasztikusan csökkent a magyar képzés, a magyar iskolák kettős tannyelvűvé váltak, a kommunista rezsim elsorvasztotta a magyar felsőoktatást, a kevés, végzett értelmiségit pedig szó szerint kitelepítette a Kárpátokon túlra. Ez a magyarsorvasztó, homogenizáló politika pedig gyorsította a kivándorlást, főként a magyar írók és színészek körében.

Egyed Péter beszélt arról is, hogy a’90-es években egy tisztázódási folyamat indult, s ekkor megjelent a magyar politikai értelmiség a szakértelmiség mellett. Sajnálattal állapította meg, hogy a két értelmiség aztán megszakította a kommunikációt egymás között, most pedig az RMDSZ kellene felvállalja ennek visszaállítását.

A jövővel kapcsolatban az előadó figyelmeztetett, hogy az értelmiség belső kommunikációja áttevődik a hálózatokra, ma, a „jövő, internet-bennszülött értelmisége” a kapcsolatot már nem találkozókon, konferenciákon végzi, hanem az elektronikus levelezésen, a hálón át.

Persze, egy ilyen érdekes, izgalmas előadásnak csak morzsáit lehet felvillantani a beszámolóban, valóban kár, hogy Aradon ilyen kevesen érdeklődnek személye, mondandója iránt.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: obiektivitás / Péntek, 2012. január 27., 17.13 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A kisszámú jelenlétnek obiektiv okai is vannak.
Másfelől,arról valyon beszélt-e az előadó,hogy milyen rombolást végzett az úgynevezett magyar értelmiség (akiknek nagy részét a nacionalista beállitottsagu szekus "benszülött" komcsik segitették az értelmiségi státusba,
természetesen,megfelelő "ellenszolgáltatás" fejében)?!!
Hozzászólt: Bari / Péntek, 2012. január 27., 11.40 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kevesen lehettek azért is mert elegük lett a politikai indíttatású rendezvényekből, vagy dolgoztak, vagy nem érdekli őket vagy még sorolhatnám.
Hozzászólt: evetke / Péntek, 2012. január 27., 09.48 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

kétszer is megjelent a NyJ-ben...
Hozzászólt: valakinek / Péntek, 2012. január 27., 07.17 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

http://www.nyugatijelen.com/allaspont/ertelmisegi_magyar.php
Hozzászólt: palacsintalan / Péntek, 2012. január 27., 06.51 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Többen voltak mint 12-en , akkor máris többen voltak mint 12-en.
Hozzászólt: Sanyi / Péntek, 2012. január 27., 00.46 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

@valaki: Ja, ket napja, itt: http://www.nyugatijelen.com/allaspont/ertelmisegi_magyar.php
Hozzászólt: valaki / Csütörtök, 2012. január 26., 22.43 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Volt ez valahol hirdetve?
Hozzászólt: Nagy István / Csütörtök, 2012. január 26., 20.43 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Sajnos majdnem teljesen hiányoztak a hallgatóságból 30-60 évesek.

Jelen
Communitas
Bethlen Gábor
Irházi János
Puskel Péter
www.mti.hu
www.hirkereso.ro