Fölszálott a páva

http://hunor.rmdsz.ro/
Szerda, 2019. október 23., 19.27
Feketeszárú cseresznye Déván

Ésszel, szeretettel kezelni a válsághelyzeteket!

A Magyar Kormány jóvoltából az utóbbi napokban egymást érték Déván a rangos kulturális események. A helyi ferences templomban előadottMária evangéliuma után, kedden este a Művészeti Színházban vendégszerepelt a Budapesti József Attila Színház társulata, Hunyadi Sándor Feketeszárú cseresznye című nagysikerű művét vive színpadra. Az előadást követően kiderült: Déván emberemlékezet óta nem járt hivatásos budapesti társulat. Nem csoda hát, hogy a közönség rendkívül hálásan, hosszan tartó vastapssal fogadta az előadást. Az elsöprő sikerhez persze az előadóművészek nagyszerű alakítása, Kerényi Imre rendezése és maga a színpadra vitt Hunyadi-mű is hozzájárult. A téma ugyanis Dél-Erdélyben is otthonra talált. Az impériumváltás pillanatai a színműben megjelentetett vajdasági helyzethez hasonló drámai momentumokat teremtett itt is. A mű rávilágít arra, hogy az egyetemes emberi értékek, a barátság, a becsület a legkritikusabb pillanatokban is felül tudnak kerekedni az emberi gyarlóságon. A tehetős szerb Dusán (Nemcsák Károly) ragaszkodik népéhez, nyelvéhez, de igaz barátjának fogadja el a magyar főbírót (Rekasi Károly). Utóbbi azonban szerelmes lesz Dusán feleségébe, Irinába (Pikali Gerda), és bár évekig titkolja érzelmeit, egy adódó pillantban virágnyelven szerelmet vall az asszonynak. Irina szintén virágnyelven viszonozza a vallomást, de kijelenti: férjéhez hűséges akar maradni. Két év múltán megtörténik a hatalomváltás és a magyar főbírónál házkutatást rendel el a bosszúra éhes szerb jegyző. Dusán ekkor már sejt valamit a magyar barátja és felesége közötti erős vonzódásról, mégis közbelép a főbíró érdekében. Drámai vallomások következnek. Dusán megtörve ugyan, de elengedi Irinát, hogy kövesse szerelmét. A tisztségéből kiforgatott hajdani főbíró haza készül Magyarországra. Örömmel viszi magával az asszonyt. Irina azonban joggal kérdi: befogadják-e majd őt, az idegent?! A mű a reflektorfényben játszó szerelmi történet kapcsán rávilágít a háború és a vajdasági hatalomváltás történelmi, társadalmi vonatkozásaira is, illetve arra, hogyan tudják ezek alapjaiban megmozgatni az emberi sorsokat. A darab végkicsengése azonban akár pozitívnak is tekinthető. Bár Irina kérdése nyitva marad: képes lesz-e a magyar közösség a háború után befogadni egy szerb asszonyt?!, a főbíró korrektsége, Dusán önfeláldozó szeretete felesége és barátja iránt a jó győzelmére utal. – E darab méltán megmutatja, hogy lehet egymás mellett élni. A mai nézeteltérések, konfliktusok közepette is tudatosíthatjuk magunkban, hogy ésszel és szeretettel a legmélyebb válságokat is meg lehet oldani – fogalmazott az előadást követően a Dusánt alakító Nemcsák Károly, a Budapesti József Attila színház igazgatója.

A közönség teljes egyetértése jeleként tapsolt és a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei virággal, saját készítésű kitűzőkkel ajándékozták meg a színészeket. Utóbbiak nevében Nemcsák Károly mondott köszönetet, és átnyújtotta a teltházas előadás bevételét a dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, a József Attila Színház csütörtökön, június 13-án a temesvári Magyar Színházban zárja erdélyi turnéját , majd a Vajdaságba is elviszi a Feketeszárú cseresznyét

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'