Csütörtök, 2018. augusztus 16., 23.35

Évzáró iskolanapi előadás Kisjenő-Erdőhegyen

A Fáy Szeréna Iskolakórus pallérozott énekekkel szórakoztatta a közönséget
A Fáy Szeréna Iskolakórus pallérozott énekekkel szórakoztatta a közönséget

Önálló iskolaként hatodik alkalommal rendezte mmeg vasárnap, június 10-én a városi Kultúrotthonban az Erdőhegyi Általános Iskola tanévzáró ünnepségét. A 17 órakor kezdődött előadás elején Sime Judit igazgató üdvözölte a megjelenteket, megköszönte az egész éves munkát tanulóknak és pedagógusoknak. Köszönetet mondott a Polgármesteri Hivatalnak, az RMDSZ-nek, az Erdőhegyért Civilszervezetnek, helyi vállalkozóknak és gyáraknak a jelentős anyagi támogatásért. Az üdvözlőbeszéd után átadta a szót Gál Éva Gabriella nevelési igazgatónak, hogy ismertesse a műsorszámokat és vezesse le a tombolahúzásokat, Pálfi András tanár úr segítségével.

   Az előadást Korponai Jázmin és Sabau Hajnalka negyedik osztályos tanulók  szavalata nyitotta meg, majd iskolánk Fáy Szeréna kórus népdalokat adott elő, Pusztai Matild és Sime Judit irányításával. Óvodásaink követték őket a színpadon, népi gyermekjátékokat vonultatva fel, az óvónők, Hent Annamária, Hotăran Zsuzsanna és Pascu Erzsébet közreműködésével. Tombolahúzás után Hent Aniela szavalata következett, majd az I. és a III. osztályosok vonultak a színpadra, Apáti Adél tanítónő vezetésével, modern táncot adtak elő. Az előkészítősök pompomtánca, Szilasi Ildikó tanítónő betanításában nagy sikernek örvendett. A II. osztályosok lelkesen és vidáman adták elő cowboy táncukat, amelyet Hevesi Laura tanítónő segítségével sajátítottak el. A műsor harmadik részét Sánta Barbara és Miscuta Adrian indította, majd a negyedikesek moderntánca szerzett kellemes pillanatokat a közönségnek, Csáki Margit tanítónő irányításával. A hetedik osztályos lányok zumba táncukat Apáti Adél tanítónő a Szent Ferenc Alapítvány erdőhegyi napközi segítségével sajátították el, méltán nagy sikert aratva. A Szent Ferenc Alapítvány erdőhegyi napközisei több ízben színvonalasan szavaltak a színpadon, köszönet érte a tanítónőknek és Bálint Mária nevelőnőnek.

   Pénteken elballagtak iskolánk legnagyobbjai, a nyolcadikosok. Bíró Margit tanárnő, osztályfőnökük és iskolánk egész közössége búcsúztatta őket. Kívánjuk, hogy megtalálják helyüket a nagybetűs Életben, szeretettel gondoljanak vissza egykori iskolájukra.

     A műsorunk összefoglalóját, valamint a ballagást megtekinthetik a youtube-on Sime Sorin tanár úr összeállításában. 

     Ünnepre öltöztetett szívvel, önálló iskolaként hatodik alkalommal gyűltünk össze, hogy előadásunkkal köszönetet mondjunk mindenkinek, aki támogatta közösségünket, aki dolgozott érte és megtisztelte jelenlétével! Kellemes, élményekben gazdag vakációt mindenkinek, hogy szeptemberben feltöltődve, munkára készen találkozhassunk!

Sime Judit


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'