Fölszálott a páva

JelenHaz
Kedd, 2019. október 22., 00.03

Ez a pajzsunk, ez a vértünk

Ez a pajzsunk,  ez a vértünk
Ez a pajzsunk, ez a vértünk

Jobbágy Károly sorait idézve köszönték meg eddigi diákéveiket, az iskolától, tanároktól, nevelőktől kapott sok szeretetet, törődést a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport nyolcadik B osztályának diákjai.

A péntek délután búcsúzó diákok jórésze nyolc-kilenc éve került a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, ahol megkapta mindazt, amire egy gyermeknek egészséges fejlődéséhez szüksége van. Így nem csupán szépen, de igazként hangzottak a szavak: Az a pajzsunk, az a vértünk, mit itt tanultunk, s végigéltünk. Bár utolsó tanévüket a Magyarok Nagyasszonya Kollégium és  a Téglás Gábor Iskolacsoportban egyesülése nyomán már ez utóbbi tanintézményben  töltötték e diákok, joggal ragaszkodtak a zárdai iskolához, amely hét évig jelentette számukra a tanulás lehetőségét. Ezért búcsúünnepélyükre is a zárdaudvaron került sor, meghitt környezetben, hajdani tanítóik, tanáraik, nevelőik, kisebb diáktársaik körében. Műsorukat könnyed gyermekjátékkal indították felelevenítve az óvoda, elemi osztályok hangulatát, majd egyre komolyabb gondolatokat szólaltattak meg, míg a köszönet és hála szavai után eljött a jövőbetekintés ideje. Persze, a gyermekkorból még alig kinőve nehéz lenne eldönteni, ki merre forduljon, bár néhányan már határozottan vállalni akarják a munka, az önfenntartás felelősségét. Az alapítványnál kapott „pajzzsal, vérttel” felszerelve azonban a 15 végzős teljes átéléssel szavalta Juhász Ferenc sorait: „ki ekével, ki kalapáccsal, ki tollal, ki a rózsa illatával, mindegy hogy hogyan – csak építsük ezt a hazát”.

 Legtöbbjük részéről azonban a búcsúzkodás csupán egy tanulmányi időszak lezárását jelentette. Végül is nem válnak el mostani tanintézményüktől, legtöbben itt maradnak, itt tanulnak tovább a Téglás Gábor Iskolában – fogalamzott osztályfőnökük, Orbán Piroska tanárnő. Ezért, diáktársaik, a VIII. A.végzősei  még ennél is visszafogottabb „ballagást” rendeztek. Şerban Ella osztályfőnöknőjüknek az évzáró bankett alkalmával mondtak köszönetet, röpke ünnepi pillanattal indítva a búcsúbulit. Hiszen, mint mondták, ez alkalommal inkább a gyermekkortól, mintsem az iskolától búcsúznak. Ősszel ugyanitt találkoznak, ugyanezekben az osztályokban, padokban, folyosókon, csupán a tanayag, a velük szemben támasztott elvárások, a rájuk háruló felelősség lesz más – felnőttesebb.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: n.n. / Hétfõ, 2008. június 09., 12.13 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Jobbagy Karoly:Bucsuzo

Bucsuzunk attol aki minket
Eveken at a jora intett,
tanitott-s vedett,hogyha kellett;
igy cseperedtunk szive mellett.

Mennyi apro es nagy viharban
Vitt minket feltve,szinte karban;
Lelkunket mentve,feddve sokszor
Ovott jovendo zaporoktol.

Volt otthonunk es legtobbunknek
Anyank,apank-ki kisert minket;
De amit ok nem tudtak adni,
Azt kaptuk itt nyolc ev alatt mi.

Apro gyerekkent meg remegve
Leptunk ebbe az epuletbe,
s most ugy megyunk el,.hogy az elet
titkokbol-tiszta torvennye lett.

Barhova nezunk,most mar minden
ugy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszu par eves multunk
alatt azt itten megtanultuk.

Feledheti anyjat a gyermek?
-Almaban uj eletre kelnek,
s oreg korban is fenyben allnak
gesztisai elmult szavanak.

Epp igy mi is mar mindenkeppen
magunkba zarva,rejtve,szepen
Visszuk azokat,ki szeretnek,
S emleket derus reggeleknek.

S pajzskent emeljuk,hogyha zordul
Kinoknak kardja rank csikordul.
Mert az a pajzsunk,az a vertunk,
Mit itt tanultunk s vegigeltunk.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'