Fehér megyei a világ legjobb matematikusa
Daniel Breaz, a gyulafehérvári „1918. december 1. Egyetem” egyik tanára kapja meg májusban a világ legjobb kutatója elismerést a matematika egy ágában – a függvények geometriai elmélete –, a kutatót 4.500, a világ minden részéről származó matematikus közül választották ki.
Dr. Daniel Breaz 34 éves egyetemi tanár a japán Kyoto Egyetem keretén belül működő Matematikatudományi Kutatási Intézet részéről nemrég kapta a meghívót, hogy átvegye a 2009-es év legjobb matematikusának járó díjat a függvények geometriai elmélete terén kifejtett munkásságáért.
A gyulafehérvári egyetemi tanárt a világ minden részéről származó 4500 matematikus közül választották ki. A díjat Osakában adják át május 21-én.
„A díjat minden évben kiosztja a Kyotoi egyetem a függvények geometriai elméletével foglalkozó kutatók egyikének. A díj örömmel tölt el, 12 éves kutatási munka megkoronázása” – mondta Breaz.
Az idők során ezt a díjat még két román nyerte el, a román matematika-iskola világszerte elismertnek számít, különösen a függvények geometriai elmélete terén. A kutató tíz szakkönyvet és több mint száz tudományos tanulmányt közölt, együttműködik japán, kanadai, török, egyiptomi egyetemekkel. Breaz a koordinátora a gyulafehérvári egyetem által évente szervezett Nemzetközi Matematikatudományi Konferenciának.
(mediafax)
















