Szombat, 2012. február 11., 12.15 – Bertold, Marietta
 
 
Irodalmi Jelen
Irodalmi Jelen Konyvek
Böszörményi Zoltán  honlapja
www.mti.hu
www.communitas.ro
www.communitas.ro
www.szulofold.hu
Nunta Arad
Check Google Page Rank

Fejlemények a Tóthpál-ügyben

Kovács Zsombor, Tóthpál Béla
  
Hétfõ, 2010. március 08., 22.00

Az Arad Megyei Törvényszék elutasította Kovács Zsombornak, az Aradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség kinevezett helyettes lelkészének a fellebbezését az Aradi Bíróság azon döntése ellen, amely kimondja, hogy Kovács Zsombornak nincs felhatalmazása fellépni az egyházközség képviseletében, illetve elutasítja a kérését, hogy a bíróság elnöke kötelezze Tóthpált Bélát, a gyülekezet felmentett és a papságból kizárt lelkészét a templom és a lelkészi hivatal, a pecsét, az iratok stb. átadására. Az alapfokú ítélet tavaly december 16-án született – erről korábban beszámoltunk –, a másodfokú a múlt héten, március 3-án, és ez ellen fellebbezésnek nincs helye.

Az első fokú tárgyaláson a bíróság azzal utasította el Kovács Zsombor keresetét, hogy nem lehet hivatalos képviselője az egyházközségnek, mert sem a presbitériumtól, sem a közgyűléstől nem kapott mandátumot erre, márpedig a vonatkozó törvények értelmében az aradi egyházközség fő döntéshozó szerve a közgyűlés. Kovácsot ellenben a püspökség nevezte ki a többek között kiszakadási szándékkal, az egyházi vagyon hűtlen kezelésével vádolt Tóthpál Béla helyére az egyházi belső törvények szerint lefolytatott fegyelmi eljárás végén. (Érdekes, hogy szintén a román igazságszolgáltatás mondta ki – a Temesvári Táblabíróság révén tavaly októberben –, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház kánonja és zsinatja törvényes, a vallásügyi államtitkárság meg kiegészítésképpen hozzáfűzte, hogy az egyház autonóm módon szerveződő jogi személyiség, belső törvényei és rendszabályai alapján hozhat fegyelmi döntéseket.)

Az aradi bíróság elfogadta Tóthpál védekezését is, hogy nem rendelkezik az egyházközség pecsétjével, irataival, ezért nem adhatja át azokat. Ez csakis azért lehet, mert a templom és a lelkészi hivatal épületének használati jogát 29 évre átruházták az Autonóm Evangélikus Lutheránus Egyház Egyesületre.

A jogi csűrés-csavarásnak, a paragrafusok ütköztetésének itt még nincs vége, mert ez csak egy per a sok közül, amelyek a felek között folynak. 

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: penz,penz.stb-nek / Kedd, 2010. március 09., 16.52

Onnek teljessen igaza van ,kerjuk mind harom holgy eggyetemi vegzeset igazolo iratokat,mert eddig nagyon diploma centrikusok voltak a presbiterek, valamint vagyoni nyilatkozatukat amivel felelni tudnak eggy ilyen ertekes vagyonert.Mint olvasom az alatam hozzaszolot, az elnokasszony szinte hajlektalan.Tehat egy idos holgyre biztak az ertekes vagyont,tisztelt presbiterek,de alairasukkal Onok is feleloseget vallaltak,ezt szives figyelmukbe ajanlom

Hozzászólt: PENZ, PENZ ES HIVATASNAK / Kedd, 2010. március 09., 15.05

OLYAN EZ EPP MINT A KOMMUNIZMUSBAN. ARUKAPCSOLAS. EVANGELIKUS TEMPLOM - TOTPAL CSALADDAL. KULON NEM LEHET. JANTO MARGITROL , ANNYIT IRNEK, AMIKOR ELUSZOTT A HAZA EZ A TEMPLOM NYUJTOTT NEKI MENEDEKET. DE UGY LATSZIK EZ CSAK MENEDEK VOLT SZAMARA, A VALLAS IS CSAK AZERT KELLET NEKI , HOGY OTTLETET VALAMI MODON KERETBE RAKJA. IGY HALALTA MEG AZ EMBEREK JOSAGAT, A TEMPLOM NYUJTOTTA HAJLEKOT. (ADJ SZALLAST A TOTNAK ,KIVER A HAZADBOL).NEM RESZKIROS EGY ILYEN INBGATLAN ZSENIRE AKI A SAJAT HAZAT ELVESZITETTE ILYEN ERTEKES EPULETEKET RABIZNI? VAGY TALAN A MASIK KET HOLGY AZ VERI A LECET ILYEN SZEMPONTBOL?

Hozzászólt: presbiterek-nek / Kedd, 2010. március 09., 12.26

Na vajon kinel van a pecset.Legyenek buszkek tettukre ,kevesen vannak, de tortenelmet irtak,mar csak a lelkismeretukkel kellene elszamolni,mar akinek van...

Hozzászólt: Penz , penz es hivatas / Kedd, 2010. március 09., 09.56

Igaza volt Manyi tantinak amikor lehallgatasi missziojan bevallotta azert kellett az Egyesulet ,hogy Totpal B.-t megvedje, csak arra nem gondolt a draga , hogy akkor mi lesz a mesevel amit a tomeg etetesere beadtak a csunya puspokrol aki elakarja venni a templomot es az ingatlanokat. Es a tulajdonjog amit irasban es szoban is terjeszt a draga elnokasszony, az pontosan mint takar ? Nezhetjuk kivulrol a bezart templomajtot. Olvashatjuk fajdalmasan a hivogato tablat. Nincs jogunk gyermekeinket megkeresztelni, nincs jogunk eskudni . Nekunk a tulajdonjog csak Totpal Belat biztositja. Ha kell ha nem nelkule nincs tulajdonjog. Igaz Manyi tanti? Mar akkor nem volt sok jogunk amikor meg csak gondolati szinten letezett az egyesulet. Mar akkor alkalmazkodnunk kellett, hiszen elonyt azok a mas felekezetek elveztek akik 500 RON-t fizettek egy eskuvoi berbevetelert. Jo a megallapitas Totpal B. reszerol a lelkeszseg egy hivatas .Csak tudni kell ertelmezni

www.nyugatijelen.com

www.hirtv.hu

epub vegso