Fesztiválnyitó és moziavatás egy napon

Írta:
2014. december 17. 18:44 (szerda) /

Személyesen számolt be szerdán, a Városházán megtartott sajtóértekezleten a városban első ízben megszervezett Dokumentumfilm-fesztiválról annak művészeti rendezője, a borosjenői születésű (jelenleg az Államokban élő) Mona Nicoară rendező, producer.

Amint azt már lapunkban olvashatták, az eseményre a hétvégén, december 20-21-én kerül sor a felújított Arta moziban. A fesztivál hivatalos megnyitójára szombaton 15 órai kezdettel kerül sor, vasárnap 11 órától pedig a belvárosi Scienta könyvesboltban a fiatal dokumentumfilmesekkel szerveznek beszélgetést az aradi fesztivál jövőéről, fejlesztéséről.

A fesztivál első kiadásában az aradi forradalom eseményeit viszik a publikum elé, a közönség a Cannes-i, Berlini, illetve a Sundance filmfesztiválokon bemutatott darabokkal is találkoznak, a szervezők különös hangsúlyt helyeztek a romániai, ezen belül aradi alkotásokra is. Akit érdekel a fesztivál és annak részletes programja, a www.farad.rohonlapon dokumentálódhat.

A fesztivál megnyitójával egybeesik az 1924-ben épített Arta mozi felújításának megünneplése is. A létesítményt szeptemberben kezdték el tatarozni, a modernizálási munkákra a város 197 000 lejt irányzott elő. A moziban a bezárása előtt utolsóként levetített film a Tökéletes bűnözők (Takers)volt.

A fesztivál gazdáitól kapott információk alapján érdemes megemlíteni, hogy Arad megye az 1970-es években nem kevesebb, mint 160 mozival büszkélkedett. 

Hozzászólások