Fresh Corner
Csütörtök, 2019. április 25., 19.16

Filmklub és teázó a dévai Szent Antal Házban

ZefirelliNapfivér, holdnővér című filmjével nyitották meg hétfő este a dévai Szent Antal Közösségi Ház filmklubját, illetve a szomszédságában kialakított Csángó teázót. – Tavaly született az ötlet, hogy jó lenne a Szent Antal Közösségi Házban kialakítani olyan termeket, ahol a különböző kisebb-nagyobb közösségek, lelkiségi csoportok otthon érezhetik magukat. Ha közösen megnézünk egy filmet, egész biztosan mindenkiben megmozdul valami, elindulhat egy közös beszélgetés. Erre is szolgál majd a szomszédos csángó teázó, ahol a nap bármely órájában le lehet ülni és lehet beszélgetni, akár egy film, vagy bármilyen téma kapcsán – fogalmazott a termek felszentelése alkalmával fr. Főcze Bonaventúra plébános a filmklub és teázó kezdeményezője. Elmondta továbbá: úgy véli az Assisinevet felvevő klubteremet illő alkotással sikerült megnyitni, hiszen „Franco Zefirellinek a Szent Ferenc életét bemutató filmje örök értékű mű”. S bár a film több vonatkozásban idealizált képet fest, kétségtelen, hogy témáját tekintve a legillőbb volt a hétfő esti eseményhez. El is jöttek sokan megnézni a több mint 40 éves Zefirelli alkotást, és együtt lenni az új funkcionalitást kapott termek felszentelésén. A filmnézést követően a jelenlévőket szeretetvendégségre hívták meg a házigazdák a szomszédos terembe.  Fr. Főcze Bonaventúra elmondta: a filmklub, illetve a teázó mindenki előtt nyitva áll. Előzetes egyeztetéssel bármikor igénybe lehet venni a korszerű vetítő berendezést, illetve a teázó-helyiséget. A már betervezett programok közül említésre került a február 11-i Betegek Világnapja, amikor fr. Marek Bernardin tart előadást és filmvetítésre is sor kerül a lourdes-i Szűzanya-jelenésekről. Február 20-án pedig Szent Ferenc életével lehet majd közelebbről megismerkedni. – Tervezzük, hogy minden hónapban bemutatásra kerüljön egy-egy szent élete – közölte fr. Bonaventúra, arra biztatva a helyi magyar közösséget, a plébánia lelkiségi csoportjait, hogy minél gyakrabban vegyék igénybe a frissen felszentelt két közösségi termet.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'