Filmvetítések az Arta Moziban

Írta:
2017. március 21. 18:18 (kedd) /

Március 24–25-én az Arta Moziban román filmeket vetítenek. Radu Jude román filmrendező két alkotását lehet megtekinteni.

Az Aferim! 2015-ös román filmdráma. A XIX. századi Havasalföldön játszódó történet főhőse Costandin (Teodor Corban), akit egy cigány rabszolga (Cuzin Toma) megtalálására bérelnek fel. A rabszolga azután szökött meg a bojár földjéről, hogy együtt hált annak feleségével, most bujkál a megtorlás elől. Costandin és fia (Mihai Comănoiu) lóháton vágnak neki az útnak, hogy visszahozzák a szökevényt, útjuk során a fiú végre közelebb kerülhet apjához, akit eddig alig ismert. Constandin próbálja úgy a kemény körülmények közötti túlélésre nevelni a kamaszt, hogy közben emberségre is tanítsa. A film hossza 108 perc.

A Sebhelyes szívek (Inimi cicatrizate) 2016-os román–német dráma. Cselekménye az 1937-es Romániában zajlik. A 21 éves Emanuelt csonttuberkulózissal diganosztizálták, egy Fekete-tenger melletti szanatóriumban fekszik. A teste egyre gyengül, miközben a szelleme ép és eleven – de nem hajlandó feladni, akárcsak a sorstársai. A 29 éves korában elhunyt Max Blecher önéletrajzi ihletésű regényének filmes adaptációja.

A fimvetítések mindkét napon 19 órakor kezdődnek, a vetítések után beszélgetés lesz Dana Bunescu vágóval, akit februárban, a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve díjjal jutalmaztak az Ana, mon amour (Szerelmem, Ana) című román film vágómunkájáért.

Hozzászólások